Országos tanulmányi verseny az „Erdélyi Iskolában”

Iskolánk, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Sárospataki Tagintézménye 2018. április 10-én rendezte meg a tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák tanulóinak XLIII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny megyei fordulóját. A verseny célja: A tanulásban akadályozott tanulók tehetséggondozása, pályaorientációjának segítése.

A 4 fős csapatok magyar irodalom, történelem, természetismeret, földrajz, életvitel és gyakorlati ismeretek, valamint informatika tantárgyból mérték össze tudásukat. Az informatika tantárgyból egyéni verseny is volt.

Előírás, hogy a nevező csapatok 6. és 7. évfolyamos diákok legyenek, de legalább egy tagja 6. évfolyamos.

Minden tanévben, a versenyfeladatokat az Oktatási Hivatal elektronikusan teszi elérhetővé a válogatót szervező intézmények számára, melyek kezelése szigorúan titkos.

A versenyre 6 iskola nevezett, sajnos közülük egy a versenyt megelőző napon e részvételt visszavonta, betegségre hivatkozva.

Ez éven, a versenyt rendező intézményként iskolánk csapatot nem indított, de erre a napra a mi tanulóink is készültek, és ebben partnereket is találtunk. A versenyző csapatok köszöntésére és biztatására összeállított műsor szereplői: iskolánk tanulói és a Sárospataki Plasztik Sportegyesület mazsorett lányai. Szeretettel, lelkesedéssel készültek és csodálatos volt!

Borsod- Abaúj – Zemplén megyéből az első két helyezés jutott be az országos döntőbe, mely ebben a tanévben Kőszegen lesz.

Borsod – Abaúj- Zemplén Megyéből az országos döntőbe bejutott csapatok:

– B.-A-Z Megyei EGYMI Sátoraljaújhelyi Tagintézménye
– B-A-Z Megyei EGYMI Sályi Mozgáskorlátozott Tagintézménye

Egyéni helyezések:
Informatika 6. osztáy

1. Lakatos Krisztián, Ózd
2. Horváth Szebasztián, Ózd
3. Mága Gábor, Sály

Informatika 7. osztály

1. Gulyás Bálint, Ózd
2. Reskó András, Sátoraljaújhely
3. Galgóczi András, Sály

Rendezvényünket jelenlétével megtisztelte többek között Aros János polgármester úr, Bozsikné Vig Marianna a Mezőkövesdi Tankerületi Központ Igazgató Asszonya, Donkó József Úr a Sárospataki Tankerületi Központ igazgatója.

A verseny megrendezését az Oktatási Hivatal mellett a Mezőkövesdi Tankerületi Központ támogatta. A vendégek fogadásában sok segítséget kaptunk Sárospatak Várostól.

Ez úton is köszönjük!

További fotók >>>

Az Erdélyi János Általános Iskola beszámolója

Feltöltő

Fel