Határon túli magyarok között a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola táncosai

A Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tánctagozata fontosnak tartja a kapcsolatok kiépítését és ápolását a határon túli magyar népművészeti csoportokkal. Ennek szellemében november végén a buzitai Citerazenekar és a Kelepelők Néptánccsoport 15 éves jubileumi műsorára kaptak meghívást a Csimpolya csoport tagjai.

A jubileumi rendezvényen felcsíki táncokkal egyetlen vendégcsoportként léptek színpadra, s örömmel nézték a régebbi és jelenlegi citerások, táncosok műsorát. Őket is – ugyanúgy, mint a házigazdákat – a kiváló Szikes Zenekar kísérte. A műsor végén a kelet szlovákiai intézmények, társadalmi szervezetek, s magyarországi települések képviselői mellett táncosaink is köszöntötték az ünneplő két művészeti csoportot, akikkel hosszú évek óta kiváló kapcsolatot ápolnak. A Kelepelők Táncegyüttes tagjai szinte megalakulásuktól részt vesznek a Művelődés Háza és Könyvtára által szervezett Pünkösdi Gyermektánc Találkozón, vendégeink voltak már a Juhászújév Dömötörkor elnevezésű művészeti rendezvényen, s olykor a Zempléni Gyermek Szólótánc Fesztiválon is köszönthetünk onnan érkezett versenyzőket. A citerások is felléptek már Sárospatakon. A pataki táncosok is számos alkalommal utaztak a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, és az ottani Önkormányzat által szervezett fesztiválokra, előadásokra. A műsort követően ünnepi fogadáson, majd – a szlovákiai magyar gyermekekkel együtt – táncházban vehettek részt a csimpolya tagjai.

Darmos István

Feltöltő

Fel