Bemutatkozott az egy órán belül elérhető kassai repülőtér

A Kassai Nemzetközi Repülőtér mutatkozott be Sárospatakon, azzal a céllal, hogy tovább erősítse a két régió turisztikai, gazdasági erejét.

A Hello Kassa Polgári Társulás alapítója az Újbástya Rendezvénycentrumban azt mondta, évek óta dolgoznak azon, hogy a két ország egymáshoz közel lévő szolgáltatói közösen tudjanak megerősödni. Soltész Zsolt közölte, civil szervezetük együk profilja, hogy a hellokassa.sk oldalon keresztül magyarul mutatja be Kassa városát az érdeklődőknek, valamint a hellohungary.sk oldalon szlovák nyelven ismertetik Magyarország és ezen belül Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai látványosságait. Kezdeményezésüknek köszönhetően az utóbbi években egyre több magyar és egyre több szlovák étteremben, egyéb vendéglátóhelyen érhetőek el információk a másik nemzet nyelvén. Mert ahogy fogalmazott, ez korábban nem volt egyértelmű. Nekik köszönhető az is, hogy számos rendezvényen és kiállításon igyekeznek a két határhoz közeli régiót népszerűsíteni, hiszen míg Szlovákiában kiváló természeti adottságok vannak a túrázáshoz és finom sörök készülnek, addig a Magyarországon bővelkednek a termálvizekben és a Tokaji borokban. Most azonban a Kassai Nemzetközi Repülőtér bemutatására érkeztek Sárospatakra, amelyhez az üzemeltetők is segítségükre voltak.

Fedák István, a Kassai Nemzetközi Repülőtér működési és biztonságtechnikai igazgatóhelyettese elmondta, alig 72 kilométerre vannak Sárospatakról, évente körülbelül 460.000 ezer utas fordul meg náluk és a világtrendeknek megfelelően évente legalább 10 százalékos növekedésre számítanak. Ez köszönhető a légitársaságok által kínált egyre megfizethetőbb repülőjegyeknek, valamint annak is, hogy igyekeznek segíteni az utazókat. A reptéren például a hosszú távú parkolás díját 40 százalékkal csökkentették, ráadásul a Hello Kassa kezdeményezésére egy magyar nyelvű honlapot is létrehozták a reptér számára.

A rendezvényen az is elhangzott, miután az egész világ elérhető Kassáról repülővel, az egész világ számára elérhető Kassa is, így pedig Zemplén térsége.

A lehetőség, hogy a Kassai Nemzetközi Repülőtéren keresztül érkezhetnek hozzánk vendégek, vagy elérhetik az utazási lehetőséget a patakiak is, több mint kedvező – mondta Aros János. Sárospatak polgármestere közölte, éves szinten nagyjából 500.000 turista érkezik a városba, elsősorban a termálfürdőbe és a Rákóczi várba. A feladat a helyi szolgáltatóknak és így az önkormányzatnak is, hogy a többnapos tartózkodás lehetőségét tudja kiajánlani. Előremutatóak Sárospatak és Kassa város együttműködései, amelyben jelentős segítséget kapunk Magyarország Kassai Főkonzulátusától. A következő napokban személyesen találkozom majd Kassa főpolgármesterével és reményeim szerint mind a turizmus, mind pedig a gazdasági együttműködés területén várhatóak majd közös sikerek a jövőben – mondta Aros János.

Feltöltő

Fel