Koncertek, tokaji borok a Makovecz téren – Sárospataki Borfesztivál 1.nap

Harmadik alkalommal rendezte meg Sárospatak Város Önkormányzata a Sárospataki Testvérvárosi Találkozót és Borfesztivált, külföldi delegációkkal, helyi és térségbeli termelők közreműködésével.

A Sárospataki Testvérvárosi Találkozó és Borfesztivál pénteki megnyitóján Aros János polgármester úr beszédében kiemelte a testvér-települési kapcsolatok fontosságát, a néphagyományok ápolását. Köszöntötte a fiatal borászokat akik a tokaji borkultúra jövőjét jelentik, Jaslo, Krosno, Makó és legújabb testvérvárosunk Bártfa delegációinak tagjait, többek között rajtuk keresztül is épül a tokaji bor valamint Sárospatak ismertsége határainkon túl. A megnyitót követően a nagy számban megjelent érdeklődőknek volt alkalma végigjárni a Sárospatak főterére kitelepült hagyományőrző kézműves pavilonokat, borászatokat, szórakoztató sárkányverő játékot, mutatványosokat, nemzetközi ételeket kínáló árusokat. A tér hangulatáért a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően jelen lévő Számadó Zenekar volt a felelős, akik muzsikájukkal megalapozták a Cimbaliband koncertjét. A Bártfáról érkezett Sami Sebe énekegyüttes műsorát Maszkura és a Tücsökraj koncertje követte, mely az este méltó zárásának bizonyult.

A jó bornak is kell a cégér, Sárospatakon méltó helyszínen és kiváló borászok közreműködésével valósul meg a közismert mondás – ezt már Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő mondta, aki a Makovecz tér fontosságát is kiemelte. Hiszen Pataknak lett egy olyan közösségi tere, ami valóban alkalmas a rendezvények megtartására, a mellett hogy funkcióját is betölti.

Jarecsni János a Sárospatak Hegyközség elnöke már a szombati napra utalva mondta azt, hogy a 16. Sárospataki Borversenyre minden idők legnagyobb számú nevezése érkezett. A Hegyközségen kívüli területekről is érkeztek borok, így pontosan 150 tételt bírálnak majd a szakértők.

 

 

Feltöltő

Fel