Megnyílt az első Sárospataki Kaktuszok és Pozsgás növények kiállítása és vására

Sárospatak az iskolaváros, Szent Erzsébet szülővárosa, a Rákócziak földje és sok más közismert büszkesége – nevezetessége is van. Többek között az is, hogy a virágos város. Mától talán a kaktuszok városa is – mondta Aros János köszöntőjében a Kaktuszok és Pozsgás Növények Kiállításán és Vásárán, melynek az Újbástya Rendezvénycentrum ad otthont június 10-11-én.

Sárospatak polgármestere azt mondta, büszke arra, hogy a városban sok aktív közösség van, köztük a Zempléni Kaktuszok Barátok Köre is, amelynek kezdeményezésére a Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság szakmai irányításával megvalósulhatott a valóban szemet gyönyörködtetető kiállítás. A helyi gyűjtők is évek óta szorgoskodnak, hogy minél szebb és ritkább növényeik legyenek, külön szekcióban az ő pozsgásaik, kaktuszaik is megtekinthetőek.

Aros János hozzátette, külön örömnek tartja, hogy Debrecen, Bükkzsérc, Demjén, Hódmezővásárhely, Szirmabesenyő, Varbó, Pálháza, Sátoraljaújhely és Sárospatak gyűjtői elhozták a városba a növényeik legjavát. Ahogy a városvezető fogalmazott, reméli, hogy a vendégek és a kiállítók is jól érzik majd magukat a városban és jövőre lesz folytatása a programnak.

Sárospatak polgármesterének köszöntőjét követően Tóth Norbert a Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság tagja tartott szakmai megnyitót. Norbert elsőként megköszönte a Művelődés Háza és Könyvtára, Sárospatak város Önkormányzata támogatását a kiállítás és vásár létrehozásához, valamint a helyi gyűjtők közreműködését a megvalósításban. Ahogy fogalmazott legtöbben szúrós, ám szép növényként ismerik a kaktuszokat, pozsgásokat ami igaz is, viszont több ezer fajtája közül csak keveset láthatnak testközelből. Tóth Norbert azt is elmondta, több olyan növényt is hoztak Sárospatakra, amelyek igen lassú növekedésűek, így a 15-20 centiméter magas példányok némelyike meghaladja a 20-30 éves kort. Gondos kezek óvják őket egész éves odafigyelés mellett. Érdekességként elhangzott, hogy az Újbástyában kiállítók több tagja már hetedik, nyolcadik éve kiutazik Mexikóba. Itt egyfajta tudományos úton vesznek részt és új fajokat keresnek, tanulmányozzák az élőhelyi adottságaikat azért is, hogy hazánkban majd biztonsággal lehessen nevelni őket.

A kiállítás megnyitóját követően az iskola és óvodai csoportok valamint a város érdeklődő lakossága nem csak megtekinthették a növényeket, hanem a kiállítóktól a gondozáshoz szükséges alapismereteket is elsajátíthatták.

A Kaktuszok és Pozsgás Növények Kiállítása és Vására június 11-én, szombaton 15 óráig várja a látogatókat az Újbástya Rendezvénycentrumban.

Feltöltő

Fel