Kezdődik a nyári átállás Végardó Fürdőn

Pünkösdhétfőn még fedés alatt lehet használni az úszó és tanmedencéket Sárospatakon, másnap már megkezdik a nyári átállást. Nagyjából két hét alatt, több mint harminc ember közreműködésével zajlik majd a végardói medencék „nyáriasítása”. A munkálatok idejére két másik medence várja a strandolókat.

Szokásos program minden évben a sárospataki termálfürdőben, hogy nyár végén fedés kerül az úszó és tanmedencére, míg a nyár közeledtével eltávolítják a hatalmas sátrat. Ez utóbbi kezdődik május 17-én – közölte portálunkkal Juhász Péter.
Végardó Fürdő műszaki vezetője elmondta, nagyjából két hétig tart az átállás, amelynek első lépésénél – a sátor szakszerű leengedésénél és szétszerelésénél – több mint harminc ember összehangolt munkájára van szükség. A várhatóan május 27-én, estig tartó karbantartás alatt minden részletre figyelve készítik fel a szezonálisan fedett medencéket a több tízezres nyári vendégsereg fogadására. Amennyiben semmilyen rendkívüli esemény nem következik be, május 28-án, szombaton már újra lehet használni az úszó és tanmedencét.

A majd kéthetes karbantartási időszak alatt sem kell nélkülözni a strandolást, hiszen már több medencét is üzembe helyeztek. A termál medence teljes kapacitással, élményelmeivel együtt van beüzemelve és már a csúszdás medence is fogadni tudja a vendégeket.

A hivatalos strandszezon június elsejével kezdődik, a tavalytól használható, a térség legnagyobb csúszdája a forgalom és a vendégek igényének megfelelően lesz újra használható – tette hozzá Juhász Péter, műszaki vezető.

Feltöltő

Fel