Gazdaság, oktatási, kutatás-fejlesztési együttműködés körvonalazódik sárospataki központtal

Jelentős a képzett szakemberek hiánya a megyében, ezt akarják pótolni az Észak-kelet Magyarországi Duális Képző és Technológiai Innovációs Központ Konzorcium. A kezdeményezők szerint heteken belül Sárospatak központtal létre hozzák a szervezetet, amely a gazdasági élet szereplőit, a miskolci egyetemet és a munkavállalókat összefogva a térség gazdasági fejlődését szolgálná. A szakemberképzésen túl kutatással is foglalkoznak majd, ehhez uniós források is jó eséllyel nyújthatnak be pályázatot.

A megalapítandó Észak-kelet Magyarországi Duális Képző és Technológiai Innovációs Központ Konzorcium létrehozásának részleteiről tárgyaltak 2016. május 5-én a sárospataki városházán. Az üzleti, oktatási és önkormányzati szféra képviselőin túl a térség országgyűlési képviselője is a konzorcium létrehozásának támogatója. Elhangzott, hogy a régióra jellemző ipari szektor számára kiemelten fontos a minőségi szakemberek képzése, hiszen több tucatnyi kvalifikált dolgozóra lenne szükség.

Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő elmondta, szinte napi szinten érkezik hozzá jelzés a gazdasági élet szereplőitől, hogy hiába vannak munkanélküli emberek, nincs köztük megfelelő szakképzettségű. Ezen változtatni szükséges és kiváló lehetőség a megalakítandó Konzorcium, amely ősszel már a Magyar Kormány által meghirdetett Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében 500 millió forinttól 4 milliárd forint közötti összegig nyújthat majd be pályázatot. Fontos, jegyezte meg a képviselő, hogy ez egy országos program, így nagy a verseny. Zemplén térsége azonban elszánt és az itt már letelepedett és magas minőségű munkát végző gazdasági társaságok a jó példái annak, hogy ennek a térségnek is – a világörökségi cím mellett – van ipari múltja és jövője. Dr. Hörcsik Richárd hozzátette, a jó szakemberek, a fiatalok jelentik a jövőt, amelyhez szerencsésen a gazdasági élet, az oktatás és a politika szereplői is közösen akarnak felelősséget vállalni.

Vágó Kálmán, a Ferro-Tool Zrt. tulajdonosa mozgatórúgója a Konzorcium létrehozásának. Hangsúlyozta, hogy a meglévő és a jövőben letelepedő vállalkozásoknak is szükségük van a minőségi munkaerőre. Ehhez viszont jó színvonalú és duális rendszerben működő képzésre van szükség. Gyakorlati tapasztalattal rendelkező frissen végzett munkások akár azonnal kapnak állást, a fiataloknak is érezniük kell, hogy van keresni valójuk a térségben. Vágó Kálmán példaként említette, hogy sok esetben egy-egy gép, amelyet használnak a pataki üzemekben is, akár több tíz millió forintot is érhet, megfelelő munkaerő hiányában viszont sokszor csak egy műszakban tudnak azzal termelni. Egyszerűen nincs munkavállaló, akit a gép kezelésével meg lehetne bízni. Ezen akarnak változtatni az együttműködők.

A Konzorcium szervezői azt is tudják, hogy a munkavállalók fejében is rendet kell tenni, mert sokan egy koszos üzemet képzelnek maguk elé, amikor gépgyártásról vagy járműipari munkáról van szó. A régi üzemek persze még akár ilyenek is lehettek, ma viszont az informatikai rendszerrel ellátott CNC és egyéb gépekkel gyakorlatilag laboratóriumi körülmények között lehet dolgozni. Egy-egy munkanélküli diplomás hölgy is elgondolkozhat az átképzésén – mondja dr. Fórián István, a Ferro-Tool Zrt. műszaki- gazdasági tanácsadója. Véleménye szerint több tucat piacképes, gyakorlatilag Zemplénben is azonnali állást jelentő szakma van, amelynek az ismertségével van a gond. A tudást megszerezni vágyók és dolgozni akaró emberek a jó színvonalú duális képzést követően fix munkára is számíthatnak majd.

A jövő pedig a tevékenységekhez szükséges tárgyi- és szellemi feltételek megteremtésére fókuszál. Vagyis a régióban oktatási, kutatás-fejlesztési, innovációs és gazdaságfejlesztési területekre, amelyhez a fejlesztési és innovációs profilt a Miskolci Egyetem vállalta magára. Dr. Patkó Gyula emeritus rektor tanszékvezetők kíséretében érkezett Sárospatakra. Elmondta, a már meglévő létesítményi feltételeikkel és a kihelyezett képzések lehetőségével a piaci igényekhez igazodva akarnak részesei lenni a gazdaság előremozdításának.

A sárospataki önkormányzat egyetértve a vállalkozói és oktatási szektorral, fontosnak tartja a Konzorcium megalakítását. Sikora Attila azt mondta, helyi rendeleteikkel, az önkormányzat hatáskörébe tartozó rendeletalakítással és természetesen a Konzorcium helyének a biztosításával is igyekeznek támogatni a célokat. A város saját hatáskörében 500 millió forintos pályázattal fog létrehozni egy új Ipari parkot, amely minden igényét kiszolgálja majd a város és a térség iránt érdeklődő befektetőknek.

Feltöltő

Fel