Kányádi Sándor verseivel nyitották meg a 10. Országos Könyvtári Napok pataki eseményeit

Kányádi Sándor versei csendültek fel A Művelődés Háza és Könyvtára pódiumtermében, a 10. Országos Könyvtári Napok első sárospataki rendezvényén 2015. október 7-én. Jónás Zoltán előadóművész ihletett tolmácsolásában hallgathattuk a verseket, a megzenésített költeményeket Dinnyés József előadásában élvezhettük.

„A vers az, amit mondani kell…” – ezzel a gondolattal indult a műsor, ennek szellemében sorjáztak Kányádi gondolatai. Erdélyi költőként az anyanyelv megtartó erejét mindennél előbbre valónak tekinti. Egyszerű szavakkal fogalmazza meg gondolatait, hogy mindenkihez eljuthasson.

Azzal a céllal szerveztük meg az előadást, hogy a mai rohanó világban alkalmat teremthessünk az egyik legnevesebb mai magyar költő bemutatására, az elmélyült együttgondolkodásra. Egy jó előadó tolmácsolásában a versekkel találkozni mindig megrendítő élmény, és most sem csalódtunk. Az előadás résztvevői lélekben feltöltekezve mentek haza, és talán egy-két verseskötetet is elővettek.

Jónás Zoltán és Dinnyés József a Szülőföldünk, édes anyanyelvünk elnevezésű rendezvénysorozat keretében látogatott el Sárospatakra – reméljük nem utoljára!

Kövér Sándorné
könyvtáros

Feltöltő

Fel