Református hírek

Adományosztás

A Sárospataki Református Egyházközség a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálata segítségével másfél tonnányi burgonyát osztott szét hetvennégy rászoruló család között. A szétosztás lebonyolítását Dr. Mátyás Péter főgondnok, Kun Lajos gondnok, Rusznák Józsefné presbiter és Dr. Fodor Ferenc lelkipásztor szervezte.

Hasonló adományosztás történt tavaly decemberben is, aminek keretében mintegy negyvenöt családnak közel hat mázsányi almát osztottak szét.

Egy református gyülekezeti tag felajánlása révén huszonöt rászoruló idős embernek tartós élelmiszer csomagot osztottak szét

 

 

Rabbiképző Zsidó Egyetem hallgatóinak látogatása

Március 23-án a református templomban látogatást tett az Országos Zsidó Rabbiképző Egyetem közösségszervező hallgatóinak csoportja Dr. Sommer László egyetemi docens vezetésével. A rabbiképző hallgatóit Dr. Fodor Ferenc lelkipásztor fogadta, mutatta be az egyházközséget és ismertette történetét. A vendégek ezt megelőzően a Teológiai Akadémián tettek látogatást.

Feltöltő

Fel