Véget ért a “Legyen álmod kerek erdő” című projekt

Véget ért A Művelődés Háza és Könyvtára egy éves projektje, mely a „Legyen álmod kerek erdő” címet viselte. 2014 és 2015 januárja között több, mint 23 millió forintot fordítottak a városi és kistérségi intézmények tanulóira, akik ez idő alatt heti és havi szakkörökön, témanapokon és témaheteken, tehetséggondozó programokon, versenyeken és vetélkedőkön vettek részt, amelyek a képesség- készség és kompetenciafejlesztések teljes területét felölelték.

A projekt közvetlen célja volt, hogy a nevelési, oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeit támogassa, az együttműködésben résztvevő óvodák és általános iskolák tanulói számára olyan tevékenységeket biztosításon, melyek személyiségfejlesztők, közösség építők, valamint a szabadidő eltöltésének új formáit mutatják be, és a tanulók aktív részvételére épülnek” – tudtuk meg a projektzárón.

A pályázat keretében megvalósult programok gazdagították és kiegészítették a résztvevő óvodák, illetve iskolák nevelési és pedagógiai programjait, tovább színesítették a gyermekek hétköznapjait. A záró rendezvényen az együttműködő partnerek (a Carolina Óvoda és Bölcsőde, a hercegkúti Gyöngyszem Német Nemzetiségű Óvoda, a sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, a Kenézlői Általános Iskola, a Tolcsvai Általános Iskola és a Farkas Ferenc Művészeti Iskola) mind-mind bemutatták és értékelték a saját intézményeikben létrejött programokat, valamint a szakkörökön készült apróságokból egy kis kiállítást is megtekinthettek a résztvevők.

Feltöltő

Fel