Karácsony a Kisrefiben

„Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!”
Lukács 2,14

Az adventi időszak zárásaként karácsonyi műsorral kedveskedtünk tanulóink szüleinek, nagyszüleinek és a meghívott vendégeknek. Ezen az alkalmon került sor első osztályosaink fogadalomtételére, valamint iskolánk portásának búcsúztatására, aki nyugdíjba vonult. Az osztályok műsoraikban az örömhírt hirdették: Keresztelő János és Jézus születését, a szeretet fontosságát és a hagyományok ápolását.

Az alsósaink, akik nagyon várják a telet, hóemberré változtak egy vidám, hangulatos tánc erejéig, harmadikosaink pedig zenés ajándékkosarat nyújtottak át a közönségnek. Az énekkar a Csillagoknak teremtője kezdetű magyar népdalt, majd a Csendes éj című művet énekelte. Az iskola közössége a Krisztus Urunknak áldott születésén című dicsérettel kívánt áldott ünnepeket mindenkinek.

Timáriné Király Sarolta
tagintézmény-vezető

További képek ITT és ITT.

Feltöltő

Fel