I. Zempléni Kupa Tájékozódási Túraverseny Versenykiírása

14aug_zempleni_tajekozodasi_versenyA verseny célja az Zemplén-hegység szépségeinek megismerése. Túrázás, versenyzés közben a tájékozódási képesség fejlesztése és a természettel, természetjárással, tájékozódással kapcsolatos feladatok megoldása. Lehetőség nyújtás a térség oktatási intézményei tanulóinak a természetjárás megismerésére, mozgásigényük kielégítésére, családok, baráti társaságok túrázásának, kirándulásának elősegítése. A csapatbajnokságba nevezett csapatok verseny lehetőségének a biztosítása. Ez, az országos természetjáró csapatbajnokság 9. futama…
A verseny helye és ideje:/új helyszin,új térkép/

2014. szeptember 20. (szombat)
Gyülekező-Rajt – Cél: Károlyfalva,
/ Mikolai horgászpark,két évvel ezelőtti rajt/
(A község tömegközlekedési eszközzel érhető el. Miskolc-Sátoraljaújhelyi vasútállomásról, majd autóbusszal Károlyfalvára. Gépjárművel érkezők Sárospatak után a 37-es főútról Károlyfalvát közúton érhetik el./ Bólya jelölés !)/
Az első rajt: 8 órakor, az utolsó rajt 10 órakor lesz. A rajt eléréséről és a hazautazásról minden csapat maga gondoskodik.

Rendező:
Sárospatak Elektromos Sportegyesület (SESE) Természetjáró Szakosztálya,tagjai.
3950 Sárospatak, Bláthy O. u. 2.

Versenybíróság:
Elnök: Jármy István
Rajt – Célbíró : Forrai Imre
Ellenőrző bíró: Tokár Béla
Pálya kitűző: Béres József, Dumetovics János és csap. ,Jármy István(tech.feladatok)
Természetvédelmi ell.: Jármy István
Szövetségi ellenőr: Horváth András, horvath@microsec.hu
Versenytitkár: Szalontai Éva Tel.30/3112748

A verseny formája, kategóriái és közelítő adatai:
Bontott távú, kötött menetsebességű, felső- és középfokú, alapfokú, egyfordulós, gyalogos, nappali, természetjáró tájékozódási túraverseny.

“A” “A36” kategóriák: táv: 9 km 250 méter szintkülönbség
“A50” táv: 9 km, 250 méter szintkülönbség
“A60”,”A70”: táv: 7,5 km, 230 méter szintkülönbség
Felsőfokú (2-4 fő), tájfutó térképen, (2012-ben készült)
M:1:10000 méretarányú, 5 m alapszintközű többszínnyomású térkép tájékozódási feladatokkal nehezített verseny (tájékozódási felkészültség szükséges).

“B” kategória:
7,5 km,230 méter szintkülönbség.
Középfokú (2-4 fő), tájfutó térképen, bontott távú verseny, az időmérő állomások között kötött menetidővel (kevés tájékozódási, technikai tudás szükséges).

Túrázási lehetőség: Sátoraljaújhely Magashegy – Libegő – Bob pálya – Kalandpark – Kilátó
(kb. 12 km 300 m szint).,Tengerszem-Botkő-Parkerdő-Királyhegyi kőbánya. 15 km.
Ajánljuk: Családoknak, hozzátartozóknak, kezdő kirándulóknak, általános iskolásoknak és minden kirándulást kedvelőnek. (Általános és középfokú oktatási intézmények tanulói ezen kategóriában nevezési díj nélkül indulhatnak!) 10 fő fölött indítjuk, túravezetővel.

A verseny díjazása:
Minden kategória I-II-III. helyezett csapatai oklevélben, tagjai éremben részesülnek.

A verseny rendezése és értékelése:
Az MTSZ érvényes versenyszabályzata és a csapatbajnoki kiírás előírásai szerint.
Részletes szabályok és a versenypályák adatai a rajtnál kifüggesztésre kerülnek.
A versenyen mindenki saját felelőségére indul, sportorvosi engedély nem kell, kártérítés a rendezők felé semmilyen címen nem igényelhető.

Kötelező felszerelés:
“A”, “A36”, “A50”, “A60″, „A70” kategóriában: tájoló (ÉK-i rendszerű, 360°-os legyen), íróeszköz, körző, vonalzó, óra, elsősegély csomag, ivóvíz.
“B” kategóriában: csapatonként tájoló, íróeszköz, óra, elsősegély csomag, ivóvíz, Időjárás függő turista felszerelés

Szolgáltatás: 2 db berajzolt színes térkép (egyik kiszúrva), kitűző, csokoládé, ásványvíz, zsíroskenyér hagymával, alma. (Külön igény alapján babgulyás 800 Ft./ adag, előzetes rendelés)

Óvás: a versenyszabályzat pontjára hivatkozva óvási díj (1000,- Ft/téma) befizetése után

Nevezés: a nevezéseket 2014. szeptember 16-ig kérjük leadni:/ telefon,fax, E-mail/
NEVEZÉSI LAP LETÖLTÉSE >>>

Levél: ÉMÁSZ Rt. Sárospataki Régió SESE Németh Lászlóné
3950 Sárospatak, Bláthy O.u.2.
Tel: 47/516-201; Fax.: 47/516-202; E-mail:imre.forrai@hu.ibm.com, istvan.jarmy@hotmail.hu

A versennyel kapcsolatban felvilágosítás kérhető 700 – 1520 óra között az alábbi telefonszámon:
(20/9403262: Tokár Bélától vagy 20/3213320: Jármy Istvántól
A verseny költségeihez hozzájárulást 800,- Ft-ot résztvevőnként – a verseny helyszínén, indulás előtt kérjük befizetni. helyszíni nevezést csak indokolt esetben/1000 Ft/fő/ fogadunk el. Túrázásnál és gyerekeknél nevezési díj nincs.
A verseny jó előkészítése érdekében kérjük a nevezési határidő betartását!
Igény alapján,: – 300,-Ft/db – berajzolt színes plusz térképet biztosítunk (nincs kiszúrva).

Szálláslehetőség: Vörös Kő Vendégház, Sátoraljaújhely-Rudabányácska
Tel.: 30/532-5222; E-mail:viragxx@freemail.hu

Eredményhirdetés: a verseny napján a célban kb.: 15-16 óra között

Eredményértesítő: a versenyt követően 10 nap

Szeretettel várunk minden természetet szerető, túrázást kedvelő csapatot; családok, házaspárok indulását is várjuk, a sportkörök, szakosztályok mellett!
Ez évben másnap 21-én egyéni versenyt is rendezünk ugyanitt csak másik területen ill. térképen.
Kellemes időtöltést és eredményes versenyzést kíván

a Rendezőség

Feltöltő

Fel