Török Ádám és az “ős” Mini koncertje

A Mini együttes egyik legsikeresebb felállása Papp Gyula billentyűssel, Nagy István basszusgitárossal, Németh „Nemecsek” Tamás dobossal 1971-ben tartotta első koncertjét. A legendás négyesfogat korszakához köthető a Mini, de a magyar rocktörténelem legjelesebb dalai közé számító Gőzhajó, Vissza a városba, Kereszteslovag, a Halványkék gondolat és a Délelőtt megszületése. A lemezekről letiltott Bartók Béla feldolgozás, az Este a székelyeknél című opusz megalkotása pedig az első hazai prog-etnorock-világzene megjelenésének számított. A szakírók által a minden idők egyik legjobb rock együtteseként számon tartott formáció a negyven éves jubileum óta játszik újra együtt.

A Zempléni Fesztivál keretében Sárospatakon, A Művelődés Háza és Könyvtára színháztermében adtak koncertet a nagyközönség előtt.

A fotókat köszönjük Nagy Károly Zsoltnak!

Feltöltő

Fel