A(z) Sport hírek kategória hírei

Megjelent az “ÓRIÁS LESZEL” Sportfesztivál rajzpályázata

Megjelent az “ÓRIÁS LESZEL” Sportfesztivál rajzpályázata

A  VI. „ÓRIÁS LESZEL” SÁROSPATAKI SPORTFESZTIVÁL, KONFERENCIA ÉS KIÁLLÍTÁS keretein belül a szervező bizottság RAJZVERSENYT hirdet. A  2011-ben  életre hívott sárospataki sportnapokon, a szervezők úgy gondolják, hogy eddig sok gyermeknek okoztak örömet, akár egy oklevéllel, serleggel, éremmel, vagy akár a sport  megszerettetésével. 2016-ban megszületett egy gondolat, miszerint szeretnének azoknak a tanulóknak is lehetőséget biztosítani, akik a rajz asztal mellett

Eredmények vízilabda frontról

A március hónap rengeteg eseményt hozott a Zempléni Vízilabda Klub játékosainak. A tavaszi szünetben nem a pihenésé, hanem a kemény munkáé volt a főszerep. A március 24-én megrendezésre került Zemplén Csokoládé Kupa alkalmával a 2003-2004-ben született játékosok méretették meg magukat a Vác, majd a Nyíregyháza csapatával. Mindkét összecsapás remek, színvonalas mérkőzést eredményezett. Nagy csatában mindkét

A sárospataki karatékák is részt vettek az V. Karate Maratonon

Szigetszentmiklós adott otthont az összetartás ünnepének, vagyis az V. Karate Maratonnak, ahol több, mint 600 induló volt 25 stílusszervezetből. A Sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesületet tíz karatéka képviselte ezen a nem mindennapi erőpróbán. A résztvevő Patakiak tizenkét óra alatt 10.000 ütést, 10.000rúgást és 10.000védést hajtottak végre. Felejtetetlen élmény volt egy egész napon át együtt dolgozni egymásért,

Kossuth Staféta 2016 – információk és nevezési lapok

KOSSUTH STAFÉTA 2016. A verseny rendezője: Sátoraljaújhely Város Önkormányzata és Sárospatak Város Önkormányzata. A verseny időpontja: 2016. április 9. (szombat) Versenykiírás és nevezési lapok: Elektronikusan letölthetőek: www.satoraljaujhely.hu és  www.sarospatak.hu A korábbiakhoz képest változás, hogy ebben az esztendőben már csak elektronikus formában fogadunk nevezéseket! Elektronikus nevezés a vighzsuzsi@sarospatak.hu címen. Nevezési lapok letölthetők: EGYÉNI NEVEZÉSI LAP VÁLTÓ

Négy mérkőzés, négy győzelem a ZVK eredménye

A 2003-2004-ben született vízilabdás növendékek lelkes küzdelemmel nyerték meg 2016.03.19-én és 20-án mind a négy mérkőzésüket. 2016. március 19-20-án a Csongrád Megyei Vízilabda Szövetség (CSOVISZ) által kiírt Vidék bajnokság hazai fordulója zajlott a sátoraljaújhelyi Városi Uszodában. A 2003-2004-es korosztály megmutatta, hogy az idei bajnokságban is esélyesek a bajnoki arany megszerzésére. Az első mérkőzést Kistarcsa csapata

Három pataki aranyérem a Nemzetközi Karate versenyen

Horvátországban, Samoborban rendezték meg a 13. Domenica kupát, mely egy meghívásos Nemzetközi Karate Verseny, ahol ismét számot adhattak tudásukról a Sárospataki Kyokushin Karate Sportegyesület versenyzői. 13 ország, 14 világszervezet és 41 klub 280 harcosa adta le indulási szándékát. Velmovszki Dóra kezdte a küzdelmeket egy horvát versenyzővel. A pataki karatéka lány jó formáját mutatja, hogy 27

Sárospataki sikerek a Karate Diákolimpián

Szentes városa adott otthont a Karate Diákolimpiának 2016. március 5-én, amelyre 230 harcos adta le a nevezését gyermek, serdülő, és ifjúsági kategóriában, hogy eldöntsák a bajnoki cím sorsát. Junior kategóriában pedig, a kelet-magyarországi területi selejtezőnek felelt meg ugyan ez a verseny. Három sárospataki karatéka vállalta hogy számot ad tudásáról ezen a színvonalas megmérettetésen. Búza Ábel

Zempléni Vízilabda Klub – Javában zajlik a bajnokság

Futószalagon jönnek a mérkőzések, nincs olyan hétvége, amikor a Zempléni Vízilabda Klub valamelyik korosztály ne játszana egyik vagy másik bajnokságban. 2016. február 20-án az Észak- Keleti Liga Kupa bajnoki fordulója zajlott Miskolcon a Kemény Dénes Sportuszodában. Itt a 2001-2002-es korosztály mutatta meg, mit jelent zempléni pólósnak lenni, hiszen egy hihetetlenül szoros és fordulatos meccset játszott

Címvédés a VI. BODKÖ – RETRO Kupa Városi Öregfiúk Labdarúgó Tornán

Sportbarátság, szép gólok, büntetőrúgások, színvonalas mérkőzések jellemezték az VI. BODKÖ – RETRO VÁROSI ÖREGFIÚ TORNÁT, melyet 2016. február 28-án rendeztek meg Sárospatakon, az Árpád Vezér Gimnázium sportcsarnokában, Az eseményen – az idén is – a főtámogató a BODKÖ Kft. volt, így külön köszönet jár Kerülő Gyula igazgató úrnak.  A kupa színvonalát emelte, hogy idén –

10 csapat nevezett a VI. BODKÖ – RETRO KUPA – Városi Öregfiúk Teremlabdarúgó Tornára

A sárospataki ÁRPÁD VEZÉR GIMNÁZIUM sportcsarnoka ad otthont február 28-án – vasárnap 830 órától – a VI. Bodkö – Retro – Városi Öregfiúk Teremlabdarúgó Tornának. Maximum 14 tagú csapatok jelentkezését várták a szervezők, akik a nevezési díjért nem csupán a kupáért vetélkedhetnek, de a torna végeztével kapnak egy vacsorát is, hiszen a csatározások után még

Fel