A Magyar Tudományos Akadémia 2023. novemberében ismét megrendezi a hazai tudományos élet kitüntetett eseményét, a „Magyar Tudomány Ünnepe 2023” című országos és határon túli programsorozatot, melynek idei mottója: „Tudomány: válaszok a globális kihívásokra”. Ebbe a programsorozatba kapcsolódik be a Sárospataki Református Teológiai Akadémia is 2023. november 15-én, szerdán 13.00-kor kezdődő tanulmányi délutánja is. A Teológia,…
Eredményes felvételi időszakot zárt a sárospataki teológia
Megtartotta hagyományos évnyitó istentiszteletét és akadémiai közgyűlését a Sárospataki Református Teológiai Akadémia. Az eseményen Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője hirdetett igét, valamint dr. Enghy Sándor, a teológia rektora mondott beszédet. A rektor lapunknak elmondta: az idei tanév rendkívüli lesz, ugyanis felújítják a város másik felsőoktatási intézménye, vagyis a Tokaj-Hegyalja Egyetem épületét. Az…
Petőfi Bordal emléktúra
A Tokaj-Hegyalja Egyetem megvalósítja az első Petőfi Bordal Emléktúrát, ami BODROGKERESZTÚRTÓL SÁROSPATAKIG tart. A gyalogtúra során minden községben megállnak egy rövid időre, a hallgatók elszavalnak egy Petőfi verset és koszorút helyeznek el az adott községben található Petőfi emléktáblánál. A “Petőfi 200 Emlékév 2023” alkalmából március 14-én, kedden a Tokaj-Hegyalja Egyetem hallgatói, oktatói, munkatársai Petőfi Bordal Emléktúrára…
Pályázati kiírás Zsuzsanna napi süteménykészítő versenyre
Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony példaértékű feleség, édesanya és híresen jó háziasszony volt. A Tokaj-Hegyalja Egyetem előtte tisztelegve süteménykészítő pályázatot hirdet. A megmérettetésre gyakorlott háziasszonyok, valamint gyakorlattal nem rendelkező hobbi cukrászok, és a környékünkön élő süteménykedvelők jelentkezését várjuk. A pályázatra elkészített finomságokkal emléket állítunk: – az 1600-as évek étkezési szokásainak, – I. Rákóczi György, és felesége által…
Nyílt Nap a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Gyere el és ismerd meg, mit kínálunk számodra! Ha nem tudsz személyesen velünk lenni, de érdeklődsz az egyetem iránt, regisztrálj a www.unithe.hu oldalon, s kövesd élő közvetítésünket az eseményről! Szeretettel várunk!
A Tokaj-Hegyalja Egyetem esszé- és novellaíró pályázata
FELHÍVÁS A Tokaj-Hegyalja Egyetem Lorántffy Zsuzsanna személye és munkássága előtt tisztelegve országos irodalmi pályázatot hirdet esszé- és novellaírás kategóriában középiskolás diákok, egyetemisták és felnőttek számára. A pályázók a sokoldalú Lorántffy Zsuzsanna szellemiségét megidézve mutassák be a női szerepeket. Témajavaslatok: 1. téma: Példaértékű női sorsok – építők és építkezők 2. téma: A nők a közéletben egykor…
Meghívó A Magyar Comenius Társaság XXX. Tudományos Konferenciájára
A Magyar Comenius Társaság tisztelettel meghívja az érdeklődőket XXX. Tudományos Konferenciájára, amelynek témája Tudástranszfer a változó világban. A rendezvény ideje és helye: 2022. november 25., a Tokaj-Hegyalja Egyetem Díszterme. A program a meghívóban olvasható.
Első nemzetközi kongresszusát szervezi a Tokaj-Hegyalja Egyetem
A világ 15 országából érkeznek vendégek november közepén Sárospatakra a Tokaj Wine Congress első nemzetközi kongresszusra. A Tokaj-Hegyalja Egyetem kezdeményezésében a környező borászatok közreműködésével és számos támogatóval útjára indított hiánypótló szakmai fórumot november 13 és 15 között rendezik. Az eseményt a kongresszus két fővédnöke, Prof. Dr. Stumpf István a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke és…
A THE FILMED
Melyik film változtatta meg örökre Hollywoodot, s volt egyaránt nagy hatással jó pár rendezőzsenire, Stanley Kubricktól kezdve Steven Spielbergen át Quentin Tarantinóig? A hivatalos ranglisták szerint melyik minden idők legnagyszerűbb filmje? A kérdés sok a válasz egy: Orson Welles Aranypolgár c. filmje. Elsőként ezt a neves alkotást tűzte műsorára a Tokaj-Hegyalja Egyetem filmklubja, melyet minden…