A(z) Rendezvények kategória hírei

Sok “kis Mikulás” futott Sárospatakon

Nagyszakállú, piros sapkás, krampuszjelmezes, futócipős gyerekek melegítettek be délután az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium intézménye előtt, hiszen az ÁVG DSE és a sárospataki Kiwanis Club közösen Mikulásfutást szervezett. Az ovisokat, általános és középiskolásokat valamint a felnőtteket a Mikulás tornáztatta meg, majd ki milyen távot választott, indulhatott a futás. A lelkes gyereksereg egy része a

300-an csobbantak a medencébe az idei Mikulás Kupán

Közel 20 éve szervezi meg Sárospatak Város Önkormányzata a Mikulás Kupa úszóversenyt december elején. A verseny tétje nem a versengés, hanem a szabadidő hasznos eltöltése, mindezek mellett pedig jó felkészülési lehetőséget nyújt a gyerekeknek a közelgő Diákolimpiára is. Idén hat korcsoportban (fiú,lány) és csaknem 50 versenyszámban úszhattak a lelkes gyerekek, egyéniben és váltóban egyaránt. A

Sportdélután és Workshop a Sárospataki Tanodában

  A Koinonia Sátoraljaújhelyért és Zemplénért Baráti Közhasznú Egyesület által működtetett Sárospataki Tanoda – mely az Erdélyi János Általános Iskola és Kollégium épületében kapott otthont – november 27-én nyitott tanodai program keretén belül integrált sportvetélkedőt szervezett. A baráti megmérettetésre ezúttal az Árpád Vezér Gimnázium 8. osztályos diákjai fogadták el a Tanoda meghívását. A csapatok vegyes

A Zsindely Népzenei Együttes lemezbemutató koncertje

Advent első vasárnapján, Karácsony reggelre szépen virradjanak címmel lemezbemutató koncertet tartott a Zsindely Népzenei Együttes. A 10 éves jubileumát ünneplő, alapvetően népzenét játszó zenekar tagjai többnyire autodidakta módon sajátították el a népzene alapjait, elsődleges céljuk a hagyományápolás és az értékmegőrzés. A mostani koncertre karácsonyi dalokkal készültek, melyek előtt adventhez és az ünnepekhez köthető felkonferáló szövegek

Az első adventi gyertyagyújtás

Tegnap, vagyis november 30-án ünnepeltük Advent első vasárnapját. A IV. században VII. Gergely pápa jelölte ki az ünnep időtartalmát és határozta meg a négy adventi vasárnapot. Az adventi gyertyagyújtás szokása azonban későbbre tehető. Idén pontosan Szent András apostol napjával kezdődött az Advent, a karácsonyi időszak négy várakozással teli és az elcsendesülésnek, a böjtnek teret engedő

V. Extractum Pharma – Kárpát Kupa, Nemzetközi Ifjúsági Labdarúgó Torna

Nagyszabású labdarúgó tornát szerveznek Sárospatakon, a hétvégén. Az esemény 2014. december 6-án kezdődik és december 7-én ér véget. Az Árpád Vezér Gimnázium sportcsarnokában az 1997-ben vagy később születettek focisták fognak a játéktérre lépni. A szervezők mindenkit szeretettel látnak az ingyenes rendezvényen. Résztvevő csapatok: „A” csoport 1. Sárospatak 2. Sepsiszentgyörgy (Erdély) 3. Karácsfalva (Kárpátalja) 4. Dunaszerdahely

Fel