A(z) Nyitó hírek kategória hírei

A piaristák pedagógiája, előadás a Szent Erzsébet Házban

A piaristák pedagógiája, előadás a Szent Erzsébet Házban

2015-16-os évre meghirdettük a “Megszentelt élet pedagógiája” előadássorozatunkat. 2015. március 9-én délután tartottuk az első találkozást, ahol Szabó László piarista szerzetes mutatta be rendjét és annak pedagógiai módszereit. Szabó László egy igazán provokatív személy, aki nem a rossz értelembe vett feszültségkeltés okán provokál, hanem valójában ez a pedagógiai módszere. Kihívó magatartása segítségével kelti fel a figyelmet,

Évértékelő állománygyűlés a Sárospataki Rendőrkapitányságon

Tovább javult a közbiztonság és a közlekedésbiztonság, valamint a tavalyi célkitűzéseit is sikeresen teljesítette a Sárospataki Rendőrkapitányság – derült ki a március 9-én tartott évértékelő állománygyűlésen, amelyen dr. Mecser Tamás, r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány-helyettes (bűnügyi) is megjelent. „A 2014-es év rengeteg feladatot hozott a Sárospataki Rendőrkapitányság életébe. A tavalyi év elején megfogalmazott célkitűzéseinket sikeresen teljesítettük.

Megáldották a felújított Sárospataki Bazilikát

Egy magyar-szlovák határon átnyúló együttműködési program keretében újulhatott meg a Sárospataki Bazilika. A felújítás magában foglalta a tető és a torony héjazatának cseréjét, a megkopott kövek restaurálást és a Bazilika külső vakolását. A pályázatnak köszönhetően megújult a XVIII. század végi barokk orgona, az oratórium magasításával létrejövő térben 26 harangból álló harangjátékot helyeztek el, amely alkalmas

Rendőrségi hírek – Aktívan ellenőrzik a passzív biztonsági eszközöket

Országos közlekedésrendészeti akció részeként a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzi. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) Műveleti Csoportjának éves terve alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain a rendőrök 2015. március 9-én, 10-én és 11-én közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak a megye területén. A rendőrség az akció során elsősorban a passzív biztonsági eszközökre vonatkozó

Tíz színes fametszettel gyarapodott a Képtár “Domján gyűjteménye”

A Domján család jóvoltából 10 db színes fametszet került a Képtár Domján József műveit tartalmazó gyűjteményi egységébe. A család jelentős számú Domján művet helyezett letétbe az Amerikai Magyar Múzeumba. Ezek közül a munkák közül több mit 100-at Magyarországon raktároznak, abból a célból, hogy megfelelő mennyiségű alkotás álljon rendelkezésre az esetlegesen megrendezésre kerülő kiállítások számára. Az

Sárospataki karatéka újra Horvátország bajnoka lett

A 12.Domenica kupa 2015.03.07-én került megrendezésre Horvátországban, melyre a magyar küldöttség tagjakén vett részt Velmovszki Dóra és Velmovszki József edző. „Pénteken délután érkeztünk meg Zágráb városába ahol a helyi nevezetességekkel ismerkedhetünk meg. Másnap reggel indultunk útnak a verseny helyszínére Samoborba, ahol immáron 12. alkalommal rendezték meg a Domenica kupát. 9 ország küldte el versenyzőit hogy

Veres Miklós újabb előadása a Sárospataki Irodalmi Olvasókör összejövetelén

A Sárospataki Irodalmi Olvasókör februári összejövetelén a magyar irodalom legnagyobb költője, Vörösmarty Mihály emlékét idéztük. Bevezetésként a Honszeretet c. versét, Czabányi Attila kiváló tolmácsolásában hallgathattuk meg. Ezután a Körünkben is nagy tiszteletnek örvendő Veres Miklós, a kiváló kisvárdai irodalomtörténész: Örökzöld realitások a romantikus Vörösmarty Mihály lírájában c. különleges előadását hallgathattuk meg. Megtudhattuk, hogy a 215

Márciusi Ifjak – Gálaest a Szabadságért!

Jelenlegi törekvésünk, hogy Egyesületünk célkitűzéseit, értékrendjét, minél szélesebb körben megismertessük. Március az ifjúság és a Szabadság hava. Március 15-e Nemzetünk egyik legfontosabb ünnepe és nem is olyan régtől, pedig március 10-e a Székely Szabadság Napja. Ezen jeles alkalmakra történő megemlékezésként, valamint különös tekintettel a székelység önrendelkezésükért folytatott harcukra való figyelemfelhívásként szeretnénk bemutatni Tizenkettő c. új

Kiszézés, villőzés – a tél kivitele, a tavasz behozatala

A kiszézés talán a legnépszerűbb télűző szokás, melynek keretén belül egy szalmabábot körbehordanak a faluban, majd kivonulnak vele a lányok a falu végére énekszóval, és ott a folyóba vetik, vagy elégetik – mesélte Bárdosi Rózsa, a Carolina Óvoda és Bölcsőde óvodapedagógusa, munkaközösség-vezető. A kisze többnyire menyecskének öltöztetett szalmabáb, mely a telet, a hideget, a rontást,

Szavazzunk Sárospatakra!

“Melyik Borsod-Abaúj-Zemplén megye legjobb városa?” címmel szavazást indított a www.boon.hu internetes oldal. Közel 30 város közül lehet válogatni, melyek között természetesen Sárospatak is megtalálható. A három napja elindított “versenyben” jelenleg városunk az első helyen áll, de hogy meg is tartsa ezt a pozíciót, aki csak teheti szavazzon Patakra (a kép mellett a felfelé mutató nyílra

Fel