A(z) Kultúra kategória hírei

Kétnapos programsorozatot rendezett Sárospatakon a Városok, Falvak Szövetsége Kulturális Régió

Kétnapos programsorozatot rendezett Sárospatakon a Városok, Falvak Szövetsége Kulturális Régió

2006-ban, Debrecenben alakult meg a Városok, Falvak Szövetsége Kulturális Régió, amelyhez Sárospatak 5 évvel később, 2011-ben csatlakozott. Az egyesület létrehozásának célját az alapítók a következő képen fogalmazták meg: „A tagok elérkezettnek látják az időt arra, hogy – az Európai Unió által kínált lehetőséggel élve – újraegyesítsék a XX. századi történelem által szétszabdalt kulturális régiójukat.” A

Határtalanul – könyvtárosok tanácskoztak Sárospatakon

Sárospatakon 2014. október 9-10-e között könyvtáros konferenciát szerveztünk. A három országból (Szlovákia, Románia, Magyarország) összegyűlt félszáz könyvtáros azért találkozott, hogy megismerjék egymást, feltérképezzék a közös problémákat, megosszák egymással tapasztalataikat, kidolgozzák az együttműködés lehetőségeit – nyilatkozta Kövér Sándorné, a Könyvtári intézményegység vezetője… A Művelődés Háza és Könyvtára, Zrínyi Ilona Városi Könyvtára sikeres pályázatot nyújtott be a Nemzeti

Sárospatakon is október 18-án, Szent Lukács napján ünneplik a Magyar Festészet Napját

Sárospatakon is október 18-án, Szent Lukács napján ünneplik a Magyar Festészet Napját. A kezdeményezés olyan lelkes művészektől származik, akik úgy gondolták, hogy tenni kell valamit az ellen, hogy a kortárs magyar festők munkásságára kevés figyelem fordul. A magyar festészet napja (amelyet Szent Lukács, a festők védőszentjének ünnepén tartanak), 2002 óta rendezvénysorozattá terebélyesedett, a látogatók és

Vizuális szendvicsek – feLugossy László sorozata a Moziban!

Vizuális szendvicsek w VIZUÁLIS SZENDVICSEK feLugossy László képzőművész vizuális ajánlatai a film és a képzőművészet területeiről. Filmes, videó munkáiból indulunk, szorosabban és lazábban értelmezünk, és teret adunk a beszélgetéseknek, továbbgondolásoknak. 2014. október 15. 19 óra feLugossy: HALLÓ ITT ALFAMÉM Jodorowsky: HOLY MOUNTAIN A szent hegy színes, amerikai-mexikói filmdráma, 114 perc, 1973 rendező: Alejandro Jodorowsky szereplő(k):

Regionális mesemondó verseny a Művelődés Háza és Könyvtárában

A Művelődés Háza és Könyvtára szeptember 30-án a Népmese napján Regionális Mesemondó Versenyt rendezett a helyi és környékbeli alsó tagozatos tanulók számára. A Magyar Olvasástársaság 2005-ben Benedek Elek – nagy mesemondó – születésnapját (szeptember 30.) a Népmese Napjává nyilvánította. A könyvtár is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez és azóta ezen a napon tartjuk a mesemondó versenyünket

Népmese Hete Sárospatakon

Nagy örömmel csatlakoztunk még 2005-ben a Magyar Olvasástársaság kezdeményezéséhez, miszerint Benedek Elek születésnapja – szeptember 30. – a Népmese Napja legyen. Úgy gondoltuk, egy nap nagyon kevés arra, hogy „minden gyermek kapjon egy mesét a tarisznyájába”, ezért kibővítettük egy hetes programmá, melynek a Mese Hete címet adtuk. Így működik immár 9. éve a Mese Hete

Megjelent Hajdu Imre Száz éves történetek című könyve

Megjelent Hajdu Imre Száz éves történetek című könyve, mely már a nyolcadik kötet, amit a szerző neve alatt jegyeznek. Az Újbástya Rendezvénycentrumban mutatták be a Sárospatakról szóló történeteket tartalmazó könyvet, melyet Dr. Hörcsik Richárd és Dr. Tamás Edit történészek ajánlottak a jelenlévők figyelmébe. A könyv nem hétköznapi, a bemutatón megtudtuk, hogy műfaját tekintve történelmi dokumentumregény…

Újabb néprajzi írás Darmos István tollából

Darmos István több néprajzi kutatását publikálta korábban, önálló kötetekben, vagy szakmai folyóiratokban. Legutóbb Cigánd táncéletének feltárásával foglalkozott, s néhány hete látott napvilágot erről szóló tanulmánya… „Dr. Viga Gyula neves néprajzkutató felkérésére csatlakoztam ahhoz a kutató csoporthoz, amely Cigánd néprajzi értékeinek felkutatására vállalkozott. A csoport tagjai országosan ismert neves szakemberek, többen a Néprajzi Múzeum, valamint a Hermann Ottó Múzeum

Fel