A(z) Kultúra kategória hírei

ZSINDELY NÉPZENEI EGYÜTTES KONCERTJE

ZSINDELY NÉPZENEI EGYÜTTES KONCERTJE

A Zempléni Fesztivál keretében nyílt meg az első Sárospataki Borterasz, mely ideje alatt esténként jazz, kamarazene és népzene várja a látogatókat. A Makovecz téren augusztus 11-én este a Zsindely Népzenei Együttes lépett a színpadra. 2004-ben alakultak és elsősorban magyar népzenét játszanak. A zenekar tagjai többnyire autodidakta módon sajátították el a népzene alapjait, elsődleges céljuk a

I. Rákóczi György ágyúöntő műhelyének átadása

Megnyílt Sárospatakon az az Európában is egyedülálló, I. Rákóczi György által alapított ágyúöntő műhely, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának várkertjében 2006 és 2011 között tártak fel. Az ágyúöntő műhely és az ott található kiállítás segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők a kora újkori bronzágyúk készítésének technikájával valamint I. Rákóczi György tüzérségének történetével. Az 500

Adomány, a Második Otthon foglalkoztató ház számára

Augusztus elején átadtuk a Második Otthon (2 Home) foglalkoztató ház számára a Pünkösdi ünnep alkalmával a Szent Erzsébet Történelmi Társaság jótékonysági sátrában összegyűlt adományokat – tudatta Feczkó Ágnes… A jótékonysági sátrunkban, évtizedek óta, minden Pünkösdi Szent Erzsébet Ünnep alkalmával, a háztartásokból kikerült eszközöket, dísztárgyakat stb. áruljuk. Az összegyűlt adományokat minden évben egy-egy jótékonysággal foglalkozó szervezetnek ajánljuk fel.

SZÁJJAL ÉS LÁBBAL FESTŐ MŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA

A Zempléni Fesztivál keretében/ideje alatt mindig is több kiállítás nyílt. Míg a nyitó napon Sárospatakon Makovecz Anna képeit tekinthették meg az érdeklődők, a második napon a Szájjal és Lábbal Festő Művészek különleges festményeiből nyílt kiállítás A Művelődés Háza és Könyvtárában. Hazánkból összesen 14 művész az, aki a Szájjal és Lábbal Festő Művészek Egyesületének ösztöndíjasa. Az

Képtári napkozi

A kulturális fogyasztási szokásokat a fentieken kívül nagymértékben befolyásolja az iskolai végzettség. A 7 éves és annál idősebb népesség iskolai végzettség szerinti mutatói két kategóriában érdemelnek kiemelést. A 8 osztályt befejezettek száma 2973 fő, egyetemi és főiskolai diplomával 2029 fő rendelkezik a városban. Középfokú végzettsége 3178 főnek van, míg érettségi nélküli szakmai bizonyítvánnyal 2566 fő

Fel