A szabadságharc kezdetén, 1703 augusztus 28-án foglalták el a kurucok Sárospatakot
1703 nyarán II. Rákóczi Ferenc egyre növekvő seregének egyik egysége a Tiszán átkelve a Bodrogközön nyomult előre. Augusztus 28-án foglalták el a kuruc csapatok a pataki várat. Bevonulásukkor várkastély egy szerencsétlenség folytán kigyulladt. A tűzvész súlyosan megrongálta a belső várat, megsemmisítvén a tetőzetet, a festett famennyezetes emeleti termeket. Csupán a déli szárny földszinti és emeleti…
Záróhangverseny a várudvaron
A Zempléni Fesztivál programjait ebben az esztendőben is nagy érdeklődés kísérte. A záróeseménynek – a hagyományok szerint – most az MNM Rákóczi Múzeuma udvara adott helyett 2024. augusztus 19-én. Hollerung Gábor fesztiváligazgató a záróhangversenyt megelőzően összegezte a 11 napos rendezvényt. Megköszönte mindazok munkáját, akik azért fáradoztak, hogy a programsorozat megrendezéséhez szükséges anyagi források rendelkezésre álljanak…
Megérkezett a 100 ezredik kiállításlátogatónk
Augusztus 20-án megérkezett a Rákóczi Múzeum 100 ezredik látogatója. A kis társaság Bács-Kiskun vármegyéből utazott vidékünkre, ahol egy hetet töltenek el. Vendégéjszakáikat Karcsán töltik. Nagyon örültek a múzeumtól ajándékba kapott kiadványoknak!
Amiről a kövek mesélnek…
Szubjektív tárlatvezetésre hívta az érdeklődőket augusztus 9-10-11-én Osgyáni Vilmos Munkácsy-díjas kőszobrász restaurátor a Rákóczi Látványtár Kőtárába. Osgyáni Vilmos 1977 óta vezető restaurátorként vett részt a Vörös-torony feltárásában, az eredeti reneszánsz kőfaragványok másolatokra történő cseréjében és a palotaszárnyak kőrestaurátori munkálataiban. Ez utóbbiért Építési Nívódíjban is részesült. Nevéhez köthető a múzeum több termében kiállított eredeti kőfaragványok restaurálása…