A(z) Képtár kategória hírei

Újabb „Mai nagybányaiak” kiállítás a Képtár szervezésében

Újabb „Mai nagybányaiak” kiállítás a Képtár szervezésében

A nagybányai Teleki Magyar Ház és Képtár és az Újpesti Kulturális Központ együttműködésében 2014-ben hozták létre a „Mai nagybányaiak” című kiállítást. A tárlaton 7 nagybányai magyar képzőművész mutatja be a mai magyar nagybányai képzőművészetet. A kiállítás az elmúlt másfél évben már négy magyarországi településen volt kiállítva. (Újpest, Sárospatak Paks, Marfű). A válogatást ezúttal az Ózdi

Két hétig vidám nyári gyermekzsivaj a Képtárban

Ma, 17-én pénteken délután, véget ért a Képtár nyári „múzeumi(nap)közi”-je. Ez kedves szójáték egyszerre utal az intézmény múzeumpedagógia programjára és a nyári napközis táboros elfoglaltságra. A két hét során két csoportban – alsó tagozatos, és felsős – összesen 34 gyermek számára biztosított tartalmas nyári elfoglaltságot a Képtár. A reggeltől késő délutánig tartó programok elsősorban a

Domján kiállítás nyílt Gyulafehérváron

Folytatódott a Képtár és az Amerikai Magyar Múzeum által összeállított Domján kollekció erdélyi kiállítás sorozata. Mint arról már korábban beszámoltunk, májusban Nagyenyeden a dr. Szász Pál Kulturális Egyesület fogadta a tárlatot székházában, az enyedi magyar házban. Ezúttal Gyulafehérvár adott otthont a Domján tárlatnak. A június 21-én a gyulafehérvári UNIRII Múzeumban megnyitott kiállítás megszervezésbe sokan kapcsolódtak

Jó hangulatú múzeumi este a Képtárban és a Szent Erzsébet Házban

Mint minden évben, a Sárospataki Képtár az idén is bekapcsolódott a „Múzeumok Éjszakája” országos rendezvénysorozatába. Tavaly óta a rendezvényt a Szent Erzsébet Házzal közösen szervezik. A két intézmény az idén is színes programokkal várta a látogatókat. A Szent Erzsébet Ház ostyasütéssel és gyógynövény bemutatóval, gyógyteákkal készült míg a Képtár pedig borkóstolóval. Közös programként középkori ruhabemutatót és

Átadták a Képtár Domján pályázatának díjait

A Múzeumok éjszakája keretében 2015. június 20-án átadták a diákoknak kiírt Domján pályázat díjait. Első díjat kapott Becse Ábris Domján című filmje. A film a legnagyobb videómegosztón ITT tekinthető meg Második díjat kapott Kállai Noémi Domján József című filmje. A film a legnagyobb videómegosztón ITT tekinthető meg Harmadik díjat kapott Vigh Marcel prezentációja. A prezentáció pdf formában ITT tekinthető meg. Sárospatak Város

Múzeumok Éjszakája 2015.

Idén is több százezren látogattak el a Múzeumok Éjszakájára, mely országszerte 420 helyszínen, mintegy 2500 programmal várta az érdeklődőket. Sárospatakon a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma, a Szent Erzsébet ház és a Sárospataki Képtár csatlakozott az országos rendezvényhez. Csillagvizsgálás, kőttes tészta készítése, kreatív foglalkozás, ólomfigura-öntés, íjászkodás és rengeteg változatos előadás kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ezek

EMKE programok Sárospatakon

A 130-éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a romániai magyarság egyik legátfogóbb kulturális szervezete. Tevékenysége és kapcsolatai Erdélyen túl kiterjed szinte a teljes Kárpát-medencére. 2009-óta Sárospatakon, A Művelődés Háza és Könyvtárárban működik az EMKE Észak-magyarországi képviseleti Irodája. Az elmúlt 6 esztendőben számtalan kiállítást, szakmai programot, ismeretterjesztő előadást, konferenciát bonyolított le az képviselet az EMKE tagszervezeteivel közösen.

Györkös Mányi Albert emlékkiállítás az Új Bástyában

Az Erdélyi Közművelődési Egyesület Észak-magyarországi képviselete rendszeresen szervez kiállításokat Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Az elmúlt években számos olyan emlékezetes kiállítást valósítottak meg, amelyeket Nagybányán, Kolozsváron, Nagyenyeden mutattak be a magyar-magyar együttműködés jegyében. (Erről részletesen olvashatnak az ITT, letölthető pdf-ben.) A legújabb kiállítást Sárospatakon az Új Bástya Rendezvénycentrumban nyitja meg A Művelődés Háza és Könyvtára valamint a

Fel