A(z) Református Kollégium Gimnáziuma kategória hírei

A végzős pataki diákok tablói

A végzős pataki diákok tablói

Az előttünk álló hétvége kétség kívül a ballagó diákokról szól. Sárospatak város középfokú oktatási intézményeiben most szombaton ünnepélyes keretek között ballagási ünnepségeket tartanak. Az osztályok számára fontosak a tablók is, így a LEVI Fotó segítségével megtekinthetjük azokat. (A tablók száma cikkünkben folyamatosan frissül majd.)

Kolozsváron jártak a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának diákjai

Sárospatakról Debrecenen, Nagyváradon, a Királyhágón és Kalotaszeg falvain áthaladva érkeztünk meg Mátyás király szülővárosába, a kincses Kolozsvárra. Egy hétig voltunk a Kolozsvári Református Kollégium cserediákjai, tizennégy,Magyarországról  és hat, Hollandiából érkezett diákkal együtt. A Farkas utcai templom szomszédságában álló, 471 éves Református Kollégium falai között tanult az erdélyi történelem számos nagy alakja: Bolyai Farkas, Kós Károly,

Refis diákok települési értékeket bemutató pályázatát díjazta a Református Tehetséggondozó Alapítvány

Öt évszázad-öt talentumos ember a Sárospataki Református Kollégium történetéből A Reformáció Emlékbizottság nevében a Református Tehetséggondozó Alapítvány (RTA Kuratóriuma)a Kárpát-medencei protestáns felekezeti iskolák számára 2015-ben felhívást tett közé településük, intézményük és híres diákjaik bemutatására. A pályázók számára lehetőséget biztosítottak arra, hogy az 500 éves évforduló kapcsán bemutathassák a nagyközönségnek a Kárpát-medencei protestáns értékeket: intézményüket, az

Rátz Tanár Úr Életműdíjban részesült Sipos István

Sipos István 1957-től negyven éven át nyugdíjba vonulásáig a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának kémiatanára volt. A tantárgy oktatása, a kémiaszertár fejlesztése, tanulóinak a tanulmányi versenyekre való sikeres felkészítése, a kémia tantárgy megszerettetése évtizedeken át szívügye volt. Nevelő-oktató tevékenysége, közéleti, valamint szervező munkássága példát adott tanártársainak is. Tanítványainak nem csupán kimagasló szaktárgyi tudásával, hanem emberi értékrendszerével

Átadták – megújult a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának II. emelete

Még június 15-én kezdődött a felújítás, amely során megújult a teljes második emelet valamint a teljes lépcsőház a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában. Kialakításra kerül két biológia labor, két fizika labor és két nyelvi labor melyek teljes mértékben megfelelnek a 21. század elvárásainak. Az első emeleten pedig megújult a tanári szoba és kialakításra kerül egy tanári

Digitális Pedagógus Díj 2015 – sárospataki pedagógus a díjazottak között

Az elmúlt években számos szakmai diskurzus indult a digitális generációk oktatásának és nevelésének témaköréhez kapcsolódóan. A Digitális Pedagógus egy olyan szakmai konferenciasorozat, amely pedagógusok, oktatáskutatók, nevelésszociológusok, pszichológusok, szociális szakemberek, szülők és leendő tanárok párbeszédére teremt lehetőséget, szervezői az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Neveléstudományi Intézet Információs Társadalom Oktató- és Kutatócsoportja, a Tempus Közalapítvány és az Osztályfőnökök Országos

A Pataki Öregdiákok fogadása, Pataki Öregdiák Találkozó

Idén is megrendezték a Sárospataki Öregdiákok Találkozóját. A hagyományos esemény a Makovecz téren a Pataki Diák szobránál kezdődött, ahol először Aros János polgármester ugyancsak egykori diákként köszöntötte a résztvevőket. Mint elmondta, bárhová is megy az ember a világban, mindenhol összeakad egy pataki diákkal, aki ismeretlenül is segítőkész. Mint hozzátette, a város pályázatainak sikerét is sokan

Refis tabló nyerte az Észak-Magyarország versenyét

Néhány hete az Észak-Magyarország arra kérte a megye végzős középiskolásait, hogy küldjék be osztálytablóikat, majd kérjék meg ismerőseiket, nyomják meg a tetszik-gombot a legnagyobb közösségi portálon. A versenyt a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma 12. H osztályának tablója nyerte. „Osztályom, a 12. H egyik fele hatosztályosként, a másik fele biológia-kémia tagozatos osztályként kezdte tanulmányait a gimnáziumban.

A Mondd el a véleményed! kötetben szerepel egy pataki diák esszéje

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Karához tartozó Batthyány Lajos Szakkollégium második alkalommal hirdetett esszépályázatot középiskolások részére Mondd el a véleményed!  címmel. A tavalyi nagy érdeklődést is messze felülmúló mozgósító ereje volt a pályázati kiírásnak, a meghirdetett versenyre harminchárom esszé érkezett, többek között Budapestről, Debrecenből, Esztergomból, Győrből, Gyuláról, Hajdúböszörményből, Kiskunhalasról, Komárnoból, Miskolcról, Nyíregyházáról,

Fel