Két osztály, 36 tanuló sorakozott fel osztályfőnökeikkel, hogy elköszönjenek az iskolától, s magával vigyék az emlékeket, az együtt töltött sok-sok élményt. Rendhagyó ballagási műsorral készültek, amit Klima Beáta tanárnő tanított be. Molnár Ferenc: A Pál utca fiúk musical Grund című betétdalát adták elő közösen, amely kifejezte összetartozásukat, együttérzésüket. A színvonalas műsor után az Igazgatónő a…
10 pataki fiatalnak biztosít ösztöndíjat az önkormányzat
A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, tehetséges és szorgalmas tanulók segítése, jó tanulmányi eredményeik megőrzésének támogatása a célja a Sárospatak Város által biztosított ösztöndíj programnak. A város polgármestere a támogatott fiatalokat fogadta. Mint ismert Sárospatak Város Önkormányzata az EFOP 3.9.2-16-2017-00030 Ösztöndíjprogram Szabályzatának elfogadásával (218/2018. (XI.28.) önkormányzati határozat) az azonos számú, „Humán kapacitások fejlesztése a Sárospatak…
Országos 1. helyezést ért el a “Mesterecset” pályázaton Jaskó Emőke
A Magyar Államkincstár idén is meghirdette az országos Mesterecset pályázatát, amely a pénzügyi tudatosságra hívja fel a gyerekek figyelmét. Több témában, hagyományos rajz, digitális grafika vagy video kategóriában pályázhattak a diákok. A zsűri tagjai a Pénzügyminisztérium, a Pénziránytű, a Magyar Államkincstár és a Pénzintézet képviselőiből állt. 2019. június 12-én a Magyar Államkincstár Színháztermében prof. dr.…
6 nap Trianon nélkül
Iskolánk, a sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2.220.000 Ft összegben sikeresen pályázott a HAT-18-01-0325 Határtalanul programban. Így 37 tanuló és 4 pedagógus utazhatott a varázslatos Erdélybe 2019. június 2-án. A pályázat címe: “Szülőhazám,te szép Magyarország!”. A diákok és kísérőik színes programokon keresztül ellátogattak Koltóra, Kolozsvárra, Gyergyószentmiklósra, a Gyilkos-tóhoz, a Békás-szoroshoz, Gyimesbükkre, Csíksomlyóra, Csíkszeredára,Parajdra, Korondra,Farkaslakára,…
Országos döntőbe jutott a színes iskola Városvédő csapata
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által meghirdetett „Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értékőrzők” Kárpát- medencei szintű vetélkedő- sorozat megyei döntőjében a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Városvédő csapata: Ambrus Boróka (8.a), Borsós Máté (8.b), Hünlich Hédi ( 8. b), Poroszka Zsófia ( 8.b) az első helyen végzett és bejutott az országos döntőbe. A döntőbe jutáshoz több fordulón keresztül vezetett…
Rákóczis siker a hungarikum vetélkedőn
A tavaly év végén általános iskolás diákok számára meghirdetett Értékek, kincsek, hagyományok a Kárpát-medencében című hungarikum vetélkedő 7. osztályosok részére meghirdetett több fordulós versenye lezárult. Az elődöntő és a döntő a lakiteleki Népfőiskolán került megrendezésre április 3-án és 4-én. A több mint kétszáz jelentkező közül összesen 15 háromfős csapat versengett egymással az április 3-án lezajlott…
Gyémántbogár díjas Rákóczis diák
2017-ben alakult a Gyémántbogár Alapítvány, amely célul tűzte ki, hogy a tehetséges gyerekeket (legyen az a zene vagy képzőművészet) felkarolja, mentorálja. Vámosi Róbert rendhagyó rajzórákat, önbizalomfejlesztő foglalkozásokat, tehetségfejlesztő programokat tart. Minden évben a csiszolatlan gyémántok közül kiosztásra kerül a Gyémántbogár díj. Idén 2700 rajzból válogatták ki a kreatív, különleges technikájú, elgondolkodtató mondanivalójú, vagy meghökkentő alkotásokat,…
Bátrak Ligája egy bátor városban: Egerben is nagy siker!
Az egri dr. Kemény Ferenc Városi Sportcsarnokban Eger, Szarvas, Sárospatak és Balassagyarmat, azaz négy olyan város 7. osztályos általános iskolás gyermekeinek a részvételével folytatódott a Honvédelmi Sportszövetség országos programja, a Bátrak Ligája versenysorozat, amelyekben Honvédelmi Sportközpont épül a jövőben. Egy oroszlán szerepel a Bátrak Ligája elnevezésű játékos programsorozat logójában, és hétfőn, a győri dr. Kemény…
Jó tanuló jó sportoló fiatalokat díjazott az önkormányzat és elismerték a képeslap pályázat sikeres alkotóit is
Jó tanuló jó sportoló fiatalokat díjaztak Sárospatak Város Önkormányzatának december 14-én megtartott képviselő-testületi ülésén valamint a város által közzétett képeslap pályázatra beérkezett pályaműveket készítő legügyesebb gyerekek is ez alkalommal vehették át az önkormányzat elismerését. A Képviselő- testület döntése értelmében Jó tanuló jó sportoló elismerést vehetett át I. kategóriában Strausz Eugénia, a Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei…