A(z) Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium kategória hírei

Látófát és kézilabdapályát avattak az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumban

Látófát és kézilabdapályát avattak az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumban

Fennállásnak 25. évfordulóját ünnepli idén az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium. Az intézményben számos rendezvény és esemény kötődik szorosan a jubileumhoz. Az elmúlt nap során két különleges „ajándékot” lepleztek le. Egy több jelentéssel is bíró látófát, mely az iskola pihenőparkjában kapott helyet és egy, a Magyar Kézilabda Szövetség támogatásával megújult kézilabdapályát is, mely innentől erősen

Elballagtak az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium tanulói

Az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium ballagási ünnepségen négy osztály, 115 diákja vett búcsút az oktatási intézménytől, diáktársaiktól és pedagógusaiktól. Az esemény részeként, először a végzős diákok köszöntek el versekkel, énekekkel, majd a ballagók az alsósoknak átadták az intézmény új zászlaját és feltűzték rá búcsúzó szalagjukat. Ezt követően a végzősök osztották meg búcsúzó gondolataikat, melyben

500 millió forintból újul meg az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium

A Kormány 400 millió, a Sárospataki Tankerület pedig további 100 millió forinttal támogatja az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium felújítását, melynek eredményeképp a 25 éves intézményben megújul a tetőtér és kicserélik az elhasználódott nyílászárókat is – derült ki egy sajtótájékoztató keretében a héten. Az eseményen elhangzott, hogy a Kormány 2015-től kiemelten foglalkozik Makovecz Imre életművével

Sárospatakon tartották az Arany János Tehetséggondozó Program XIV. Tehetségkonferenciáját

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Ebből adódóan az év során több születésnapi programot is szerveznek. Egyik ilyen, hogy az intézményben rendezték meg az Arany János Tehetséggondozó Program XIV. Tehetségkonferenciáját. Az ÁVG alapítója a programnak, már 18 éve szerves részét képezik, így nagy megtiszteltetés volt számukra, hogy ebben az

Bejutottak az ESTÖRI- Kreatív történelmi verseny döntőjébe az ÁVG-s diákok

Bejutott az ESTÖRI- Kreatív történelmi verseny döntőjébe – melyet április 18-án Kismartonban, Ausztriában rendeznek meg – az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium 10. c. osztályának csapata (Laczkó Borbála, Jákob Csaba, Varga Boglárka), akiket Remeczki Imre készített fel.  A csapat ezúton is szeretné megköszönni a támogatóik segítségét, a Bodrog Hotel dolgozóinak türelmét és segítségét, akik Márki Bertalannal nagyban hozzájárultak

ÁVG-s diákok kérnek segítséget!

Tisztelt Lakosok! Kérem Önöket támogassák az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium diákjait, hogy egy történelem versenyen továbbjuthassanak! Ha rendelkezik Facebook profilla, kérem kattintson az alábbi linkre, like-olja a képet és ossza meg saját oldalán is! IDE KATTINTSANAK!  Egy ilyen kisváros, mint Sárospatak sajnos nem tud máshogy versenyezni a nagyokkal csak ha összefogunk! Kérjük támogassanak bennünket

Újabb elismerést kapott az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium

A 2016/2017-es tanév diákolimpiai pontversenyét december elején értékelték Miskolcon, a Megyeháza dísztermében. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei diákolimpiai pontversenyen az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium, a kis létszámú középiskolák között az előkelő második helyezett lett. Az elért pontszám, a megye összes középiskoláját tekintve a nagyszerű negyedik helyet jelenti. Tóth Tamás, az intézmény vezetője úgy véli, hogy ez

Ezüstvasárnap meggyulladt a harmadik gyertya lángja is

Elérkezett Advent harmadik vasárnapja, Ezüstvasárnap, vagy más néven örömvasárnap, mely kiemelkedik a többi közül, advent második felének kezdetét jelzi.  A Makovecz Imre téren az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma és a Vay Miklós Református Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon tanulói és pedagógusai adtak műsort, majd az intézmények vezetői közösen meggyújtották a

Sikeres volt az adománygyűjtő Mikulás futás

A jószívű sárospataki és környékbeli embereknek köszönhetően ismét sok adományt sikerül eljuttatni a mélyszegénységben élő gyermekeknek karácsonyra! A negyedik alkalommal megrendezett futóeseményünk az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium aulájában egy meglepetésdallal vette kezdetét, mely után elstartoltak a futók az őket lovas-szekéren kísérő krampuszlányokkal. A Makovecz-téren már vártak ránk az ovisok, akiknek bemelegítést tartott a Mikulás,

A cigit dobd el, ne a csikket!

Szajkó József az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium tanulóinak hosszú évek óta tart előadásokat és folytat beszélgetéseket a dohányzás káros voltáról, a füstmentes élet előnyeiről. Gyakran mondja: ha meg akarod ölelni az unokádat akkor ne dohányozz! Ez egy olyan jövőkép, amely megmozgatja a fiatalokat, a jövőjükről  alkotott elképzelésüket.  Egyre többen belátják, miért is rossz dolog

Fel