A(z) Egyházak kategória hírei

Továbbra is jól halad a Református templom felújítása

Továbbra is jól halad a Református templom felújítása

A kegyes időjárás megkönnyíti a Református templom felújításának munkálatait. Belül lekerültek az állványok, mivel befejeződtek a festett minták restaurálásai, illetve kívül is a legtöbb állványt már leszerelték. A kovácsoltvas kerítéselemek is a helyükre kerültek. Jelenleg az elektromos vezetékek föld alá helyezése folyik. A felújítási munkák jelenlegi állásáról Dr. Fodor Ferenc lelkész számolt be. „Szerencsére jól halad

A 8kor Színház adventi műsora a református gyülekezeti délutánon

Advent második vasárnapján, december 10-én 15 órakor a Mudrány étteremben gyülekezeti délutánon lehetünk együtt, ahol a 8kor Színház adventi műsorát hallgatjuk meg. E helyről is köszönjük a színház tagjainak, hogy elfogadták szíves hívásunkat. Ezt követőn 16 órára átmegyünk a Művelődés Házába, ahol a Sárospatakon működő kórusok szokásos közös adventi hangversenyére kerül sor. Legyünk együtt advent második vasárnapján, szeretettel várunk

Gyermekdélelőtt a Sárospataki Református Egyházközség szervezésében

Kedves Gyerekek! Sok szeretettel meghívunk benneteket egy közös adventi készülődésre december 9-én, 10-12 óráig a Sárospataki Református Egyházközség Lorántffy termébe. Program: mézeskalács díszítés, apró karácsonyi meglepetések készítése, a karácsonyi műsor megbeszélése, tea, sütemény mellett. Számítunk Rád, gyere! Sárospataki Református Egyházközség

Szent Miklós udvara A Művelődés Háza és Könyvtára előtt

Szeretettel várjuk Önt és kedves családját Szent Miklós udvarába 2017. december 6-án, 1400 órától Sárospatakon A Művelődés Háza és Könyvtára előtti téren! Program: A város oktatási intézményeinek bemutatkozása Találkozási lehetőség Szent Miklós követével Adományozási lehetőség Kézműves finomságok: mézeskalács, sült tök, kürtőskalács, meleg tea, sült gesztenye Páll Miklós Sárospataki Görögkatolikus parókus atya főszervező

Hálaadó szentmise a Bazilikában

Az idei évben is megrendezésre kerül Sárospatakon az Őszi Szent Erzsébet Napok programsorozat. Az tízedik alkalmat még ünnepélyesebbé tette, hogy a Sárospataki Bazilika tíz éve kapott bazilika minor rangot. Ennek tiszteletére november 18-án délután hálaadó szentmisét tartottak, melyet Ft. Csizmadia István, az egri főszékesegyház plébánosa mutatott be.

Egyedüli reményem – televíziós felvétel és előadás (helyszínváltozás!)

HELYSZÍNVÁLTOZÁS! A Zempléni Közcélú Televíziózásért Egyesület tisztelettel hív és vár minden érdeklődőt Sárospatakon, a Lorántffy-terembe arra a nyilvános televíziós felvételre, amelynek témája: Reformáció szellemi öröksége. Az október 18-án (szerdán) délelőtt 10 órakor kezdődő program kapcsán vendégelőadóinkkal többek között arra keressük a választ – az 500. évforduló alkalmából -, hogy milyen értékrendet kaptunk református eleinktől.​

Jó ütemben halad a Református templom kivitelezése

Folytatódik a templom teljes külső és belső felújítása. A szakemberek most főként a kinti munkákra helyezik a hangsúlyt, szeretnék külső munkákra alkalmas a jó időt használni, amíg csak lehet. Az épület teljesen be van állványozva. Jelenleg a vakolat javítása folyik, előkészítik a festésre. Az 1834-ben történt földrengésre „emlékezik” az épület azzal, hogy a Rákóczi út

Zsoltárok a reformációban – Zenei hitvallásaink

A szervezés időszakában még úgy terveztük, hogy október 15-én 18 órakor templomunk adhat helyet a Debreceni Kollégiumi Kántus és a Psalterium Hungaricum kórus hangversenyére. Időközben elkezdődött és jelenleg is folyik a templom felújítása, így más helyszínről kellett gondoskodnunk. Örvendünk és ezúton is köszönjük, hogy a Sárospataki Református Teológiai Akadémia vállalta, hogy a reformáció 500. évfordulója

A kárpátaljai gyerekekért futottak

Jótékonysági futást szerveztek Budapestről Kárpátaljára a Vereckei-hágóhoz a reformáció 500. évfordulója alkalmából. Az akcióval a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon lakóit segíti adományokkal, egészségügyi szűréssel. A váltófutás résztvevői múlt hét csütörtök este Sárospatakra érkeztek, ahol először Aros János a város polgármestere köszöntötte őket. A polgármester köszöntője után átadta a

Fel