Valamennyi háziorvos és a fogászati szakrendelés beköltözött a felújított Egészségház épületébe. A modern kor követelményeinek megfelelő épület rendelőit a Járóbeteg Szakellátó Központ felől közelíthetik meg a betegek. A régi bejárat felől csak a védőnői szolgálat, az iskola és sportorvos érhető el. Az épület felújítása 130 millió forintba került. Bereiné Jakab Beáta igazgatónő elmondta, valamennyi szakellátás…
Épületátadás
Ünnepélyes keretek között adták át azt az épületet Sárospatakon, amely újabb munkahelyek létesítésére ad lehetőséget. Beke T. István által létrehozott, három szintes épületben számos irodahelyiség található, amelyek újabb helyi kisvállalkozóknak adnak teret. Az ünnepségen elhangzott, a kivitelezésben kiemelt szempont volt az, hogy olyan épület szülessen, amely megfelelő módon illeszkedik a városképbe. További fotók >>>
Megkezdődött a térfigyelő kamerák kiépítése
A június havi képviselő-testületi ülés egyik kiemelt napirendi pontja a térfigyelő kamerarendszer kiépítésével volt kapcsolatos. Ennek megvalósítására az Önkormányzat egy pályázatot nyújtott be korábban, mely sajnos nem nyert, de a képviselő-testület a 2014. évi költségvetésben 6.743.000 Ft összeget biztosított a város területén létesítendő térfigyelő-kamerarendszer kiépítésére. Az ülésen a testület megszavazta a rendszer kiépítését, melynek köszönhetően…
Leaszfaltozták az új parkolókat az Ady-téren
Mint ahogy arról már korábban is beszámoltunk, komplex Ady-téri városfejlesztési program valósul meg. A belvárosában található lakóövezetben számos, az ott lakók komfortérzetét növelő munkát végeztek már korábban is, most a másik oldalon a lakásoknál az autósok örömére több megsüllyedt vízelvezetőt tesznek majd rendbe. A parkolási lehetőség növelését a szegélykövek áthelyezésével igyekeztek megoldani. A helyek kialakítása…
Ady-téri fejlesztések
Komplex Ady-téri városfejlesztési program valósul meg az idei nyáron. A Sárospatak belvárosában található lakóövezetben számos az ott lakók komfortérzetét növelő munkát végeztek, végeznek még a napokban is. Korábban a tér és A Művelődés Háza közötti területet újra parkosították, játszóteret alakítottak ki rajta. A másik oldalon, a lakóházaknál pedig az autósok örömére több megsüllyedt vízelvezetőt rendbe…
Befejeződött a napelemes fejlesztés a Hotel Bodrogban
A szálloda vezetősége folyamatos célkitűzésnek tekinti a fenntartható és környezetbarát, valamint környezettudatos üzemelés szem előtt tartását. 1996-ban a szálloda már kiérdemelte a “Green Hotel” kitüntetést az akkori kiemelkedően környezettudatos üzemeltetésének köszönhetően, azonban most 2014-ben egy újabb jelentős ponthoz érkeztek – tudtuk meg Bágyi Péter értékesítési igazgatótól… Bágyi Péter értékesítési igazgató tájékoztatójában elmondta, hogy a szálloda tetejére 168 db…
Panelprogram
Két társasházi tömb energetikai felújítása kezdődött el Sárospatakon, a Panelprogram 2 támogatásával. A lakóközösség öt évvel ezelőtt nyújtott be a pályázatát, amely mostanra a megvalósításhoz érkezett. A program nehézsége, hogy valamennyi lakónak hozzá kell járulni a felújításhoz, hiszen anyagi forrást is biztosítaniuk kell. A Panelprogramban a lakók, a magyar állam és a helyi önkormányzat közös…
Differenciált árakat kínál a termelőknek a Tokaj Kereskedőház Zrt.
A prémium Tokaji márka építéséhez szükséges termelési és szüretelési módszerek alkalmazására ösztönzi a Tokaji Borvidék szőlőtermesztőit a Tokaj Kereskedőház Zrt. Ennek érdekében a társaság 2014-ben kiemelt felvásárlási árakkal honorálja a vele szerződésben álló, magas minőségű alapanyagot beszállító termelőket. Egyúttal a kiszámíthatóság jegyében a Tokaj Kereskedőház idén minden eddiginél korábban, július végén közzéteszi felvásárlási árait. Így a termelők…