Prokop Viktor feltöltő archívuma

ANYUMOZI-ban járt a Baba-mama klub közönsége

ANYUMOZI-ban járt a Baba-mama klub közönsége

Különleges helyszínen tartottuk novemberi foglalkozásunkat. ANYUMOZI címmel vetítéssorozatot indított A Mozi, ahová első alkalommal a Baba-mama klub érdeklődő közönsége is ellátogatott. A mozi célja, hogy végre a kisgyermekes szülők is zavartalanul, csemetéjük társaságában élvezhessék a nekik szóló filmeket. Kizárólag olyan – egyébként felnőtteknek szóló vígjátékokat és romantikus – filmeket tűznek műsorra, amelyekben nincsenek extrém kép-

Nyílt napok a Comenius Karon

Az Eszterházy Károly Főiskola több helyszínen és több alkalommal tart nyílt napot a továbbtanulni vágyó fiataloknak, érettségiző diákoknak, minden érdeklődőnek. Az érettségire épülő felsőoktatási szakképzésekről, alapképzésekről, valamint a 2016. évi felsőoktatási felvételi eljárás szabályairól Sárospatakon, a Comenius Karon az alábbi időpontokban lehet tájékozódni: 2015. december 1. (Kedd) 9.00 óra 2016. január 12. (Kedd) 9.00 óra

Mikuláskupa úszóverseny

A verseny időpontja: 2015. december 2. 1300 óra A verseny helyszíne: Végardó Fürdő – Sárospatak A verseny célja: egészséges életmódra nevelés, szabadidő hasznos eltöltése, rendszeres sportolásra ösztönzés, versenyeztetési lehetőség biztosítása. Versenyszámok: Korcsoport: Születés éve: Nem: Mellúszás: Gyorsúszás: Hátúszás: Gyorsváltó: Óvodások fiú-leány 25 m szabadstílus ________ I. 2007-ben vagy később születettek fiú-leány 25 m 25 m

A fejedelem összeköt – kialakítás alatt a Rákóczi Európai Kulturális Útvonal

A tervek szerint kilenc ország és közel ötven település részvételére számítanak a Rákóczi – Európai Kulturális Útvonal szervezői. Hajdu Imre, az önkormányzat Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága elnöke, a program koordinátora elmondta, hogy a Nemzeti Kulturális Alap ötmillió forintos támogatásával idén szeptemberben indult az útvonal előkészítése, ami a közreműködők lelkesedése okán hirtelen felgyorsult. A november 23-i

III. Barsi Ernő Regionális Népdaléneklési Verseny a könyvtárban

November 25-én immár kilencedik alkalommal, Dr. Barsi Ernő nevét felvéve pedig harmadik alkalommal rendezte meg A Művelődés Háza és Könyvtára Zenei-részlege a Regionális Népdaléneklési Versenyét. Versenyünk felhívására 40 tanuló jelentkezett a helyi és a kistérségi iskolák alsó tagozatos diákjai közül. Bodrogolasziból, Tolcsváról, Erdőhorvátiból és Hercegkútról is érkeztek versenyzők a megmérettetésre. Egy előre megadott kötelező és

Címvédés – újra ifjúsági bajnok lett Mezővári Kinga

Vecsésen négy napon át tartott a női magyar ökölvívó bajnokság, melynek során a serdülő, junior, ifjúsági és felnőtt korcsoport versenyeit bonyolították le. A felnőtteknél a 20 helyre 17 egyesület delegált a döntőre. A női ökölvívás magyarországi elterjedésére jellemző, hogy a döntőkben 12 város versenyzői szerepeltek. Az ifjúsági korosztályban Sárospataknak igazán volt oka az örömre. A

Lakossági tájékoztató a nem szabványos hulladékgyűjtő edények cseréjéről

Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás a Sárospataki Önkormányzattal együttműködve biztosítja, a nem szabványos hulladékgyűjtő edénnyel rendelkező sárospataki lakosok számára edényük szabványos edényre történő cseréjét. A Társulás célja, hogy a közszolgáltatási területen található szabványostól eltérő edényeket lecserélje. Az,,Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer fejlesztése eszközbeszerzésekkel” című KEOP-1.1.1/C/13-2013-0003 számú projekt keretén belül beszerzésre került szabványos hulladékgyűjtő edények első

Fel