Prokop Viktor feltöltő archívuma

Kanyarodásból baleset

Kanyarodásból baleset

2020. június 12-én 14 óra 05 perc körüli időben a 37-es számú főút 61 km 050 m szelvényben személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Egy személygépkocsi Miskolc felől Sárospatak felé közlekedve balra szándékozott bekanyarodni egy mezőgazdasági földútra mely során összeütközött az őt és a mögötte lévő gépkocsisort előző gépjárművel. Az előző jármű az ütközés után

A szabadságharc kezdetén II. Rákóczi Ferenc Vereckénél lépett magyar földre

A brezáni kiáltvány és a zászlóbontás után a tiszahátiak megkezdték a harcot. Károlyi Sándor szatmári főispán ugyan elrendelte a vármegye mezővárosaiban és falvaiban a kurucok üldözését és elfogását, a mozgalmat azonban már nem lehetett elfojtani. A dolhai csata 1703. június 7-én a kuruc sereg vereségével végződött, a Rákóczi zászlaja alá gyülekezett felkelők visszahúzódtak a hegyek

Elkezdődött a város új kulturális stratégiájának kidolgozása

Sárospatak Város érvényes kulturális stratégiája ez éven lejár. Az új tervezési dokumentum kimunkálását jó időben elkezdte az a szakmai csoport, amelyet Aros János polgármester felkérésére Bordás István hívott össze. A munkafolyamatok megtervezése után immár a szakmai előkészítésé volt a sor. A tervek szerint több különböző fórumon lehet majd javaslatokat tenni az új stratégia legfontosabb irányvonalaira,

Véglegesítették az idei Tour de Hongrie programját

Magyarország legnagyobb országúti kerékpáros versenye, a Tour de Hongrie az esztergomi Bazilikától rajtol és a királyetap végén a Kékestetőn ér véget a véglegesített program szerint. Sárospatakra szeptember elsején érkezik a népes mezőny! Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője a viadal csütörtöki hírlevelében elmondta, az új időpont miatt szükséges volt néhány változtatást eszközölni az eredetileg

Egy hét alatt három ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból a pataki rendőrök

A közlekedési balesetek megelőzése, a közlekedésben résztvevők biztonságérzetének növelése, valamint a zavartalan közúti közlekedés biztosítása érdekében a Sárospataki Rendőrkapitányság koncentrált ittasság ellenőrzéseket hajt végre. Az elmúlt egy héten belül az ellenőrzések során 3 esetben állítottak elő olyan gépjárművezetőket, akik ittasan vezették a gépjárműveiket. Egy gépjárművezetővel szemben pedig azért került sor mintavételekre, mivel gépjárművét bódult állapotban

Új egészségügyi eszközöket vásároltak az Összefogás Sárospatakért pénzügyi alapból

Március végén hozta létre az „Összefogás Sárospatakért” pénzügyi alapot a koronavírussal kapcsolatos védekezési feladatokra Aros János, mint magánszemély és Fazekas András helyi vállalkozó. A kezdő tőke 1,2 millió forint volt, mely összeg folyamatosan gyarapodott az elmúlt hetekben. Már a kezdetben eldőlt, hogy a pénzadományok felhasználását szakmai alapon Sárospatak Város Rendelőintézetének vezetője határozza meg. A napokban

Országzászló és rendhagyó istentisztelet Trianon 100. évfordulóján

Sárospatak közösségei együtt emlékeztek a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján a nemzetet ért tragédiára. 1920. június 4-én, végérvényesen területének és lakosságának elveszítette mintegy kétharmadát Magyarország. Tartását, erkölcsét és erősödésének akaratát azonban megőrizte. A trianoni megemlékezést a Wass Albert parkban tartották meg, ahol a centenárium alkalmából felállított országzászlót birtokba vették a helyiek. Tarnavölgyi László a Sárospataki

Gyászhír – elhunyt Galgovics Béla

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2020. június 05-én életének 85. évében elhunyt Galgovics Béla, a Sárospataki Szakképző Iskola volt igazgatója. Galgovics Béla 1935-ben született. 1984. szeptemberétől nyugdíjazásáig, 1995-ig a sárospataki 119-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója volt. Ezt megelőzően hosszú éveken át sportfelügyelőként dolgozott városunkban. Galgovics Béla Igazgató Urat, Sárospatak megbecsült és szeretett pedagógusát Isten nyugosztalja!

Fel