Tóth Gábor feltöltő archívuma

Kenézlőn táborozott a Rajztanárok Zempléni Alkotóköre

Kenézlőn táborozott a Rajztanárok Zempléni Alkotóköre

A Rajztanárok Zempléni Alkotóköre idén Kenézlőt választotta szakmai táborának helyszínéül – tudtuk meg Frimmerné Ihnáth Marianntól. A nagy hagyományokkal rendelkező alkotó kör A Művelődés Háza és Könyvtára keretén belül működik, mint tárgyalkotó műhely. Minden esztendőben más és más településre látogatnak el a kör tagjai, majd az itt elkészített képekből több alkalommal kiállítás is nyílik az intézmény

Hirdetmény a gyermekvédelmi kedvezménnyel kapcsolatban

Tájékoztatom a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult sárospataki lakosokat, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 20/A. § (1) bekezdése értelmében, akinek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága tárgyév augusztus 1-én fennáll, Erzsébet-utalvány formájában természetbeni támogatásban részesül. Az Erzsébet-utalvány fogyasztásra kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására használható fel – nyilatkozta dr.

Török Ádám és az “ős” Mini koncertje

A Mini együttes egyik legsikeresebb felállása Papp Gyula billentyűssel, Nagy István basszusgitárossal, Németh „Nemecsek” Tamás dobossal 1971-ben tartotta első koncertjét. A legendás négyesfogat korszakához köthető a Mini, de a magyar rocktörténelem legjelesebb dalai közé számító Gőzhajó, Vissza a városba, Kereszteslovag, a Halványkék gondolat és a Délelőtt megszületése. A lemezekről letiltott Bartók Béla feldolgozás, az Este

Rendkívüli testületi ülés augusztus 14-én

A szokásos havi képviselő-testületi ülés előtt rendkívüli ülésre gyűltek össze a város képviselői. Az ülésen a jogszabályi előírásoknak megfelelően több önkormányzati intézmény alapító okiratát is módosították, melyek technikai jellegűek, az intézmények működését nem érintik. A város által fenntartott Kommunális Szervezet költségvetési támogatást kért év közben az önkormányzattól. A város egészét érinti az napirendi pont, amely

A beérkezett vélemények alapján módosult a településrendezési terv

A rendezési terv módosítási eljárásának véleményezési szakaszában a honlapra korábban felkerült a terv aktuális állapota, így a lakosságnak lehetősége volt elmondani az ezzel kapcsolatos észrevételeit. A beérkezett vélemények feldolgozásra kerültek, s amelyekre a jogi és egyéb szabályozások lehetőséget biztosítanak, azok beépítésre kerültek a dokumentációkba. Az így módosított rendezési terv most ismét felkerül a honlapra további észrevételek

Két különleges kiállítás, melyek a Zempléni Fesztivál alatt nyíltak

A Zempléni Fesztivál nyitó napján Makovecz Anna képeiből nyílt kiállítás az Újbástya Rendezvénycentrum Urbán György kiállítótermében. A neves családból származó festőművész egyedi módon mutatta meg alkotásait az érdeklődő közönségnek. Másnap délután egy nagyon érdekes és különleges tárlat nyílt a A Művelődés Háza és Könyvtárában. A Szájjal és Lábbal Festő Művészek festményeit tekinthették meg a látogatók.

Befejeződött a napelemes fejlesztés a Hotel Bodrogban

A szálloda vezetősége folyamatos célkitűzésnek tekinti a fenntartható és környezetbarát, valamint környezettudatos üzemelés szem előtt tartását. 1996-ban a szálloda már kiérdemelte a “Green Hotel” kitüntetést az akkori kiemelkedően környezettudatos üzemeltetésének köszönhetően, azonban most 2014-ben egy újabb jelentős ponthoz érkeztek – tudtuk meg Bágyi Péter értékesítési igazgatótól… Bágyi Péter értékesítési igazgató tájékoztatójában elmondta, hogy a szálloda tetejére 168 db

Kezdődik a parlagfűszezon

Lassan beindul a parlagfűszezon. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény előírja, hogy a földhasználók minden év június 30-ig kötelesek megakadályozni a parlagfű virágbimbójának kialakulását. Azóta már elkezdődtek az ellenőrzések is. Aki nem tesz eleget kötelezettségének, és nem írtja ki saját tulajdonáról a gyomnövényt az 15 ezer forinttól egészen 5 millió forintig

Fel