Tóth Gábor feltöltő archívuma

Kreatív Varázsműhely

Kreatív Varázsműhely

A Művelődés Háza és Könyvtárában 2014. március 17-én, egy látszólag könnyed, szórakoztató előadást láttunk, ami Kern , játékukkal fokozták az elkerülhetetlen „hepiendet”. András és Hernádi Judit jutalomjátékának is nevezhető. A darab tulajdonképpen mindenkihez szólt, aki szembenézett már magánéleti problémákkal, sorsfordulókkal, s igyekezett épségben kikerülni az élet válságos helyzeteiből. Richard Baer szövegében röpködnek a poénok, peregnek a párbeszédek.

A nyáron Londonban és Párizsban is jártak a Szent Erzsébet Iskola tanulói

A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tanulói és szüleik már hatodik alkalommal vettek részt külföldi tanulmányi kiránduláson. A nyáron nem csak Londonban, hanem Párizsban is jártak idén – tudtuk meg Gönczy Krisztina, szervezőtől… „Az utunk Ausztrián, Németországon, Belgiumon át vezetett. Brüsszelben a Grande Place-t, a Maneken Pis-t, és a Királyi Palotát néztük meg. Franciaországban egy dunkerque-i tranzithotelben

Sárospataki Ruszin Nemzetiségi Önkormányzati ülés

A Sárospataki Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat legutóbbi ülésén a jelenlévők közel 10 napirendi pont kapcsán hoztak döntést. Ennek keretében szó volt például a 2014-es nemzetiségi önkormányzati képviselők választásáról. Kozsnyánszky János elnök elmondta, hogy a törvények értelmében 3 képviselő-jelöltet állít a nemzetiségi önkormányzat Sárospatakon. Zászlóadományozás és európai uniós konferencia is szerepelt még a témakörök között.

A Pénzügyi Bizottság soron következő ülése

Sárospatak Város Önkormányzata Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága soron következő ülésén nyílt napirendi pontok között több, mint 20, zárt ülés keretében pedig további 6 témakört tárgyalt és fogalmazott meg javaslatokat ezekkel kapcsolatban a képviselőtestület felé. Így szó volt például az állattartás helyi szabályozásáról, a Rendelőintézet tartozásállományának ellenőrzéséről vagy éppen a közterületi fák állapotának felméréséről. A bizottság

A FIDESZ-KDNP képviselő-jelöltjei és polgármester-jelöltje átvette az ajánlóíveket

A sárospataki Polgármesteri Hivatalban vették át jelölőszelvényeiket a Fidesz Magyar Polgári Szövetség önkormányzati képviselő jelöltjei valamint Aros János a Fidesz-KDNP közös polgámester-jelöltje. Még választókerületenként változik a minimálisan összegyűjtendő jelölőszelvény, addig a polgármester-jelölt esetében ez 300 darabot jelent. Sárospatakon valamivel több, mint 10000 választásra jogosult állampolgár él, akiket az elkövetkezendő napokban keresnek fel a Fidesz aktivistái

A Humán Bizottság augusztusi ülése

Megtartotta soron következő ülését a Humán Bizottság is. Ennek keretében a jelenlévő tagok nyílt ülés keretében viszonylag kevés, négy napirendi pontot tárgyaltak – nyilatkozta Szvitankó Tamás. Ezek között szerepelt az a javaslat, amely a Carolina Óvoda és Bölcsőde maximális csoportlétszám túllépésének engedélyezéséről szólt. A nevelési intézmény ugyanis élni kívánt azzal a lehetőséggel, hogy a csoportokba járó

Az Egészségügyi és Szociális Bizottság augusztusi ülése

Sárospatak Város Önkormányzata Egészségügyi és Szociális Bizottsága soron következő ülésén nyílt napirendi pontok között öt témakört tárgyalt és fogalmazta meg javaslatait azokkal kapcsolatban a képviselő-testület felé. Kiemelt téma volt például az első lakáshoz jutók támogatása. Ez esetben ugyanis a megnövekedett igény miatt további forrás előteremtését javasolja majd a bizottság a képviselő testületnek – tudtuk meg Oláh

Elkezdődött a munka a Józseffalvi Mesterségek Házán

Megkezdődtek a józseffalvai településrészen annak a régi, hagyományos sváb háznak a felújítási munkálatai, melynek a teljes beruházást követően tájház, múzeum és közösségi tér szerepet szán a Józseffalváért Egyesület. – tudtuk meg Szvitankó Tamástól, a terület önkormányzati képviselőjétől. A munkálatok összességében közel 50 millió forintból valósulnak meg. Az Egyesület szándékai szerint a teljes kivitelezés rövid időn belül

Továbbképző kurzus volt az EKF Comenius karán

A Személyes elektronikus tanulási környezetek az oktatásban c. kurzus megrendezésére, 2014. augusztus 17-24 között került sor az Eszterházy Károly Főiskola Sárospataki Comenius Karán – a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség szervezésében – nyilatkozta Dr. habil. Kis-Tóth Lajos… A képzés célcsoportját a határon-túli közoktatásban tevékenykedő pedagógusok, tanítók, általános- és középiskolai tanárok, szaktanácsadók, munkaközösség vezetők képezték. A 30 órás tanfolyam

III. Zempléni tekerentyű

A Zempléni Tekerentyű a Zempléni-hegységben minden évben megrendezésre kerülő, két napos kerékpártúra. 2014-ben a Makovecz Imre térről indulnak a bicajosok, majd egészen Baskóig tekernek, ahonnan másnap délelőtt indulnak vissza, Sárospatakra. A Tekerentyűn három táv közül választhatnak a kerékpárosok, 26 km, 62 km vagy a leghosszabb táv, a 120 km. További részletek a plakátokon. (Nagyobb verzióért kattintson a

Fel