A XVII. Bushido Kupa 2014.10.18-án került megrendezésre mely az idén Európa kupává nőtte ki magát. A három fős csapatban két Sárospataki karatéka is helyett kapott, Szólya Erik és Velmovszki Dóra. Két hónapos felkészüléssel a hátunk mögött nagy reményekkel indultunk Budapestre, ahol több, mint 230 versenyző szerette volna elvinni a bajnoknak járó serleget. Eriknek jutott a…
A Magyar Comenius Társaság felolvasó ülésére
A Magyar Comenius Társaság és az Eszterházy Károly Főiskola Comenius Kara 2014. november 5-én (szerda) közgyűlést, valamint COMENIUS ÉS A MŰVÉSZETEK címmel tudományos felolvasó ülést tart, melyre tisztelettel meghívjuk. Helyszín: a főiskolai kar díszterme (Sárospatak, Eötvös u. 7.) Program: 9.00—11.15 óra KÖSZÖNTŐ Dr. R. Várkonyi Ágnes – Comenius eltékozolt szellemi öröksége Dr. Vitéz Ferenc –…
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékezés Sárospatakon
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére szervezett ünnepségre várta Sárospatak Város Önkormányzata a megemlékezőket. A hagyományoknak megfelelően a református temetőben Fodor Ferenc református lelkész beszédével vette kezdetét a megemlékezés, aki kiemelte: a fiatalok felelőssége is, hogy történelmi eseményeink és azok jelentősége ne vesszen el a feledés homályában. Ezt követően a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának diákjai…
Megtartották alakuló ülésüket a nemzetiségi önkormányzatok is
Az Önkormányzat alakuló ülésének másnapján, szerda reggel a roma, míg délután a ruszin és a német nemzetiségek is megtartották alakuló üléseiket. A Helyi Választási Iroda elnöke, Tóth Tamás köszöntötte a jelenlévőket, majd beszámolt az október 12-i választások eredményéről. Ezután a nemzetiségi önkormányzatok képviselői esküt tettek, majd átvették a megfelelő okmányokat, megválasztották az elnököt és az…
Megtartotta alakuló ülését az új képviselő-testület
Az újonnan megválasztott képviselő-testület alakuló ülésére október 21-én délután került sor, melyet a hagyományokhoz híven a Várkápolnában megelőzött egy, a mindhárom történelmi egyház által adott áldás. Ezután a Járási Hivatal dísztermében gyülekeztek a megválasztott képviselők, a Polgármesteri Hivatal irodavezetői és a városi intézmények vezetői valamint a később megnevezett bizottsági külsős tagok is. Az ülés elején…
Illik nem illik témanap a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában
Hogyan is kell helyesen és szépen enni otthon vagy akár egy étteremben? Hogyan kell viselkedni, ha valaki elmegy egy színházba, egy könyvtárba vagy A Művelődés Házába? És a Polgármesteri Hivatalban? Ezekre keresték a választ a sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai annak a témanapnak a keretében, amely most a viselkedéskultúrát helyezte a középpontba. A…
“Színpadon a természettudományok” – ÁVG-sek látogattak Debrecenbe
2000 óta szervezik Európa kutatóintézetei az angolul Science on Stage névre hallgató természettudományos oktatási fesztivált, hogy közelebb vigyék a hétköznap emberéhez a sokszor felfoghatatlannak címkézett tudományt. 2014. október 11-én az ÁVG-sek egy kis csoportja Debrecenbe látogatva lett ennek a Magyarországon is több helyszínen zajló programnak részese, s láthattak 42 kísérleti bemutatót a matematika, biológia, informatika,…
XI. Zempléni Vadászlovaglás
A Zempléni Lovas Egyesület 2014. október 25.-én rendezi a XI. Zempléni Vadászlovaglást. 9.00 Megnyitó a Betyár Lovastanyán. 13.00 Érkezés a Gombos-hegyi Pincesorra 13.15 Díjugrató verseny a Pincesor alatti tisztáson. 15.00 Sárospataki Vágta a Végardói ártéren. Megközelítés a Végardói utca felöl 19.00 Zempléni Lovas Bál a Huszár Panzióban Mindenkit várunk Szeretettel! Lívják Emília
XXIV. SUSI KUPA – Kézilabda és Labdarúgó torna
A XXIV. SUSI KUPA – Kézilabda és Labdarúgó tornát 2014. október 18-19-én rendezte meg a Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola, melyen 12 város 17 csapatattal vett részt. Minden csapat kihozta magából a legjobbat, szép meccseket és rengeteg gólt, illetve találatokat láthattak az érdeklődők. A játék öröme mellett mindenki éremmel, serleggel és oklevelekkel gazdagodott. További fotók >>>
A Carolina Óvoda és Bölcsőde környezetvédelmi csoportos gyermekei kirándulást tettek Nyíregyházára
A Carolina Óvoda és Bölcsőde környezetvédelmi csoportos gyermekei 2014. október 8-án kirándulást tettek Nyíregyházára, a Vadasparkba – mesélte Bárdosi Rózsa, óvodapedagógus, a Környezetvédelmi Munkaközösség vezetője. A hatalmas parkban a gyermekek közelről láthattak olyan vadon élő és egzotikus állatokat, amelyeket eddig csak könyvekből, esetleg a TV-ből ismerhettek. Az állatkerti kirándulás nagyon jól sikerült, hiszen nem csak…