Erdélyi János Általános Iskola Tóth Ferenc feltöltő archívuma

Erdélyisek az Arany János felolvasó napon

Erdélyisek az Arany János felolvasó napon

Március 2-án részt vettünk a II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. szervezésében, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő, felolvasó napon. A már-már hagyománnyá váló maratoni, mintegy 12 órás felolvasáson néhány tanulóval és pedagógus kollégával képviseltük az Erdélyi János Általános Iskola és Kollégiumot. Versválasztásainkban az Arany János életműve előtti tisztelgés, ugyanakkor a jókedv is vezérelt

A Magyar Kultúra Napja az Erdélyiben

Iskolánkban, – B.-A.-Z. megyei EGYMI Sárospataki Tagintézménye (volt Erdélyi János Általános Iskola)  –  ebben a tanévben is változatos programokkal ünnepeltük A Magyar Kultúra Napját. Január 17-én  Szépíró versenyre hívtuk a gyerekeket, ami ebben a tanévben kétfordulós volt. Előzetes feladatként egy prózarészletet kellett lemásolniuk a tanulóknak: alsó tagozaton rövidebb, felső tagozaton hosszabb terjedelemben. 17–én Tóth Ágnes

Ismét integrált sportdélután volt az Erdélyiben

2017. január 25-én a B.-A.-Z. megyei EGYMI Sárospataki Tagintézménye (volt Erdélyi János Általános Iskola) újból közös sportolásra hívta Sárospatak általános iskoláinak tanulóit. A havi rendszerességgel megrendezésre kerülő különböző sportolási lehetőségeket felvonultató programsorozat keretein belül, ezúttal alsó tagozatosok részére TÖRJ ELŐRE! címmel sor-és váltóversenyre került sor. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és a Szent Erzsébet

Frizura egy gyermek mosolyáért az Erdélyiben

Páratlanul kedves ajándékkal kereste meg iskolánkat, a B.-A.-Z. Megyei EGYMI Sárospataki Tagintézményét, ( volt Erdélyit)  Vajkóné Márton Krisztina fodrásznő. Felajánlotta, hogy a „Jónak lenni jó!” kampányhoz csatlakozva, egy mosolyért elkészíti azoknak a tanulóinknak a frizuráját, akik ezt szeretnék. A szülőkkel egyeztetve, nagy örömmel és várakozással fogadtuk Krisztinát. A frizurák a gyerekek elképzelésinek megfelelően készültek, mindenki

Karácsony az Erdélyiben

  B-A-Z. Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Sárospataki Tagintézményében, azaz az Erdélyi János Általános Iskola és Kollégiumban két ünnepséget is tartottak karácsony tiszteletére. December 15-én délután a két legspeciálisabb igényű tanulókkal foglalkozó csoport, az autista és a fejlesztő iskola munkatársai szerveztek szeretetvendégséggel egybekötött adventi délutánt. A gyerekek

Cigándon vendégszerepelt a sárospataki Erdélyi Általános Iskola 6. osztálya

A BTKT Szociális Szolgáltató Központ Támogató Szolgálata és Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye meghívta iskolánk 6. osztályosait, hogy a Fogyatékkal Élők Világnapja alkalmából, 2016. december 9-én tartott rendezvényén szerepeljenek. A kérésnek örömmel tettek eleget és két műsorszámmal is készültek. Egy vidám táncos produkció után Valahol Európában c. musical betétdalát jelelve adták elő,  amivel külön erre az

Örökös Ökoiskola lett az Erdélyi

Iskolánk, a B-A-Z. M. Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Sárospataki Tagintézménye (Erdélyi)  2010 után 2013-ban is elnyerte az Ökoiskola címet, így lehetőségünk nyílt arra, hogy ez évben, immár az Örökös Ökoiskola címre nyújtsunk be pályázatot, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából az Oktatáskutató és

Fergeteges hangulat az „Erdélyiben” megrendezett Integrált Röplufi Bajnokságon

2016.november 30-án délután a B.-A.-Z. Megyei EGYMI Sárospataki Tagintézménye (Erdélyi János Általános iskola) közös sportolásra hívta Sárospatak általános iskoláit. A intézményben havonta megrendezésre kerülő MOZDULJ RÁ! programsorozat állomása az AKI MER, AZ NYER! címet kapta, melynek során  Integrált Röplufi Bajnokságon való részvételre buzdítottuk az iskolák tanulóit. Alsó és felső tagozatból is intézményenként egy-egy 3 fős

Miskolcon szerepeltek az Erdélyi János Általános Iskola 6. osztályos tanulói

A fesztiválra több kategóriában nevezhettek a megye iskolái. A sárospataki Erdélyi János Általános Iskola 6. osztálya tánc és vers kategóriában indult nagy sikerrel. A vidám táncos produkcióban résztvevő tanulók: Csendi Ádám Farkas Eszter Herman Ákos Markovics Vanessza Oláh Norbert Strausz Arnold Surányi Evelin A táncot betanította: Komló Andrea osztályfőnök Markovics Vanessza vers kategóriában Nagy Bandó

Újabb Erdélyis sportsiker

2016. november 23-án a Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) megbízásából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fogyatékos Sportolók Szövetségének szervezésében Alsózsolcán került sor a BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ZSINÓRLABDA DIÁKOLIMPIA megyei elődöntőjére. Iskolánkat, a Sárospataki EGYMI-t (azaz az Erdélyi János Általános Iskola és Kollégium)10 tanuló képviselte e játékban, mely a röplabda egyszerűsített szabályai szerint játszott labdajáték. A versenyen

Fel
Tovább az eszköztárra