Sárospatak Város Önkormányzata
Képviselő-testületének
2025. I. félévi munkaterve
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. A Képviselő-testület rendes üléseit általában négyhetente, a hónap utolsó pénteki napján 9 órai kezdettel tartja.
2. A munkatervben szereplő napirendek elkészítésének és leadásának végső határideje az ülés napját megelőző hét keddje.
3. Valamennyi ülésen – rendkívüli ülés kivételével – napirend előtt a polgármester beszámol a két ülés között történt fontosabb intézkedésekről és eseményekről.
4. A rendkívüli ülés kivételével a polgármester valamennyi ülésen beszámol a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról.
5. A bizottságok véleményezése a napirendeknél ajánlásként szerepel – kivéve az SZMSZ-ben meghatározott feladatokkal kapcsolatos napirendek véleményezését.
6. A napirendek előkészítésében – annak tárgyától függően – a jegyző által meghatározottak szerint vesznek részt a Sárospataki Polgármesteri Hivatal köztisztviselői, szükség szerint felkérésre-megkeresésre a véleményező bizottságok, az önkormányzati intézmények, az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok és egyéb szervek vezetői.
7. Valamennyi napirend előkészítéséért felelős a jegyző.
Az ülés ideje: január 31.
N a p i r e n d :
1. Előterjesztés Sárospatak Város Önkormányzata adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeiről
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
2. Előterjesztés Sárospatak Város Önkormányzata 2025. évi költségvetéséről
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: valamennyi bizottság
3. Előterjesztés a polgármester szabadságának ütemezéséről
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
4. Előterjesztés a polgármester cafetéria-juttatásáról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
5. Előterjesztés a Sárospataki Gondozási Központ intézményvezetői (magasabb vezetői) pályázati felhívásáról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Egészségügyi és Szociális Bizottság
6. Előterjesztés a Sárospatak tulajdonában álló gazdasági társaságok felügyeleti rendszerének átalakításáról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
7. Előterjesztés Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottságáról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Humán Bizottság
8. Előterjesztés Sárospatak médiumai – Sárospatak újság, Hegyalja TV, sárospatak.hu – működésének átalakítására, oly módon, hogy az biztosítsa a Testület és a Polgármesteri Hivatal nyílt és átlátható működését és megfeleljen a pártatlan és elfogulatlan tájékoztatás szempontjainak
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
9. Előterjesztés Sárospatak ifjúsági és klubéletének ösztönzése ügyében
Előterjesztő: Patakért Egyesület elnöke
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Humán Bizottság
10. Tájékoztató az önkormányzat lejárt szállítói állományának alakulásáról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Egészségügyi és Szociális Bizottság
11. Tájékoztató a sátoraljaújhelyi Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Hajléktalanok Nappali Melegedője 2024. évi munkájáról
Előterjesztő: intézményvezető
Az ülés ideje: február 28.
N a p i r e n d :
1. Beszámoló a Sárospataki Gondozási Központ 2024. évi szakmai munkájáról
Előterjesztő: a Sárospataki Gondozási Központ vezetője
Véleményezi: Egészségügyi és Szociális Bizottság
2. Előterjesztés Sárospatak Város Önkormányzatának 2024. évi költségvetéséről szóló 1/2024. (II. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: valamennyi bizottság
3. Előterjesztés az INNOVO-PATAK Sárospataki Városfejlesztő Nonprofit Korlátolt Felelősségű 2025. évi üzleti tervéről
Előterjesztő: az INNOVO-PATAK Nonprofit Kft. ügyvezetője
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Humán Bizottság
4. Előterjesztés a Patakhő Energiaszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2025. évi pénzügyi tervéről
Előterjesztő: a Patakhő Energiaszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
5. Előterjesztés a PATAQUA Sárospataki Termálfürdő- és Campingfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság 2025. évi üzleti tervéről
Előterjesztő: a PATAQUA Kft. ügyvezetője
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Humán Bizottság
6. Előterjesztés a Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2025. évi pénzügyi tervéről
Előterjesztő: a Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Kft. ügyvezetője
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
7. Előterjesztés a SIDINFO Sárospataki Idegenforgalmi Információs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2025. évi üzleti tervéről
Előterjesztő: a SIDINFO Nonprofit Kft. ügyvezetője
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Humán Bizottság
8. Előterjesztés Sárospatak Város Önkormányzata 2025-2029. évekre szóló Gazdasági Programjáról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: valamennyi bizottság
9. Előterjesztés A Művelődés Háza és Könyvtára Művelődési Központ és Népfőiskola 2025. évi munkatervéről és szolgáltatási tervéről
Előterjesztő: A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója
Véleményezi: Humán Bizottság
10. Előterjesztés a Sárospatak nyilvánosságáért díj adományozásáról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Humán Bizottság
11. Előterjesztés a Sárospataki Kommunális Szervezet intézményvezetői (magasabb vezetői) pályázati felhívására beérkezett pályázatról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
12. Előterjesztés az elmúlt 5 évben készült közlekedési és parkolási tanulmányok, beszámolók és javaslatok áttekintésére, cselekvési terv kidolgozására
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
13. Tájékoztató az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének teljesítéséről
Előterjesztő: a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke
14. Tájékoztató a minősített többségi tulajdonú gazdasági társaságok pénzügyi egyensúlyi helyzetéről
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
Az ülés ideje: március 28.
N a p i r e n d :
1. Beszámoló a Sárospataki Polgármesteri Hivatal 2024. évi munkájáról
Előterjesztő: jegyző
Véleményezi: valamennyi bizottság
2. Beszámoló Sárospatak Városa és a Tokaj-Hegyalja Egyetem eddigi együttműködéséről és a jövőbeni lehetőségekről, irányokról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Humán Bizottság
3. Előterjesztés a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások intézményi térítési díjáról
Előterjesztő: jegyző
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Egészségügyi és Szociális Bizottság
4. Előterjesztés a Sárospataki Gondozási Központ intézményvezetői (magasabb vezetői) pályázati felhívására beérkezett pályázatról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Egészségügyi és Szociális Bizottság
5. Előterjesztés a Sárospataki Carolina Óvoda és Bölcsőde 2025/2026. nevelési évre szóló Beiskolázási tervéről
Előterjesztő: a Sárospataki Carolina Óvoda és Bölcsőde vezetője
Véleményezi: Humán Bizottság
6. Előterjesztés a 2025. évi sporttámogatások felosztásáról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Humán Bizottság
7. Előterjesztés a köztemetési szolgáltatásra vonatkozó megállapodásról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Egészségügyi és Szociális Bizottság
Az ülés ideje: április 25.
N a p i r e n d :
1. Beszámoló Sárospatak Város Önkormányzata 2024. évi költségvetésének végrehajtásáról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: valamennyi bizottság
2. Beszámoló a 2024. évi adóhatósági munkáról
Előterjesztő: jegyző
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
3. Beszámoló Sárospatak város közbiztonsági helyzetéről
Előterjesztő: a Sárospataki Rendőrkapitányság vezetője
4. Beszámoló a Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság a Cigándi és Tolcsvai Katasztrófavédelmi Őrs 2024. évi katasztrófavédelmi tevékenységéről
Előterjesztő: tűzoltóparancsnok
5. Beszámoló a Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2024. évi működéséről, a mérleg és eredmény-kimutatásáról
Előterjesztő: a Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Kft. ügyvezetője
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
6. Előterjesztés Sárospatak Város Önkormányzata 2024. évi belső ellenőrzési tervének végrehajtásáról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
7. Előterjesztés Junior Pro Urbe Díj adományozásáról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Humán Bizottság
8. Tájékoztató az önkormányzat lejárt szállítói állományának alakulásáról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Egészségügyi és Szociális Bizottság
Az ülés ideje: május 30.
N a p i r e n d :
1. Beszámoló az INNOVO-PATAK Sárospataki Városfejlesztő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2024. évi működéséről, a mérleg és eredmény-kimutatásáról
Előterjesztő: az INNOVO-PATAK Nonprofit Kft. ügyvezetője
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Humán Bizottság
2. Beszámoló a Patakhő Energiaszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2024. évi működéséről, a mérleg és eredmény-kimutatásáról
Előterjesztő: a Patakhő Energiaszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
3. Beszámoló a PATAQUA Sárospataki Termálfürdő- és Campingfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság 2024. évi működéséről, a mérleg és eredmény-kimutatásáról
Előterjesztő: a PATAQUA Kft. ügyvezetője
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Humán Bizottság
4. Beszámoló a SIDINFO Sárospataki Idegenforgalmi Információs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2024. évi működéséről, a mérleg és eredmény-kimutatásáról
Előterjesztő: a SIDINFO Nonprofit Kft. ügyvezetője
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Humán Bizottság
5. Beszámoló A Művelődés Háza és Könyvtára Művelődési Központ és Népfőiskola 2024. évi szakmai tevékenységéről
Előterjesztő: A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója
Véleményezi: Humán Bizottság
6. Tájékoztató a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2024. évben történt ellátásáról
Előterjesztő: jegyző, a Gondozási Központ vezetője
Véleményezi: Egészségügyi és Szociális Bizottság, Humán Bizottság
7. Tájékoztató a minősített többségi tulajdonú gazdasági társaságok pénzügyi egyensúlyi helyzetéről
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
Az ülés ideje: június 27.
N a p i r e n d :
1. Beszámoló a Sárospataki Carolina Óvoda és Bölcsőde munkájáról
Előterjesztő: a Sárospataki Carolina Óvoda és Bölcsőde vezetője
Véleményezi: Humán Bizottság
2. Beszámoló a Sárospataki Kommunális Szervezet 2024. évi tevékenységéről és gazdálkodásáról
Előterjesztő: Sárospataki Kommunális Szervezet vezetője
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
3. Előterjesztés Sárospatak Város Önkormányzata 2025. évi költségvetésének módosításáról
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: valamennyi bizottság
4. Előterjesztés Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2025. II. félévi munkatervéről
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: valamennyi bizottság
5. Előterjesztés az augusztus 20-án adományozható kitüntetésekről
Előterjesztő: polgármester
Véleményezi: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, Humán Bizottság
KONKRÉT IDŐPONTOKTÓL FÜGGETLENÜL – nem teljeskörű felsorolás –
• javaslat önkormányzati intézmények alapító okiratainak módosítására – szükség szerint –
• javaslat pályázatok benyújtására, önrész vállalására – kiírások függvényében –
• önkormányzati hatósági ügyek II. fokon történő elbírálása – szükség szerint –
• javaslat helyi rendeletek módosítására – szükség szerint –
• javaslat városrendezési és építési szabályzat módosítására – szükség szerint –
• támogatási kérelmek elbírálása – kérelmek beérkezésétől függően –
• gazdasági társaságok alapításával, átalakításával, működésével kapcsolatos döntések meghozatala – szükség szerint –