Dr. Szabó Gergő személyében új jegyző kezdte meg munkáját november elsejével Sárospatakon. Ismert, hogy a város korábbi jegyzője októbertől másutt dolgozik, így a megüresedett álláshelyre még október elején kiírták a pályázatot. A három jelentkező közül dr. Szabó Gergő pályázatát támogatta a munkáltató polgármester.
Október 25-ig lehetett benyújtani a jegyzői álláshelyre a pályázatokat, három érvényes pályázat érkezett a felhívásra, melyek közül a bizalmat dr. Szabó Gergőnek adtam meg – mondta lapunknak Dr. Farkas Szabolcs, aki hozzátette, hogy október elsejétől már mint jogi referens segítette munkáját a november elsejével kinevezett jegyző.
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányságon dolgozott korábban a vizsgálati, majd a bűnügyi osztályon dr. Szabó Gergő, aki jogász képesítését a Miskolci Egyetemen szerezte meg. A szükséges jogi szakgyakorlatot követően a jogi szakvizsgáját megszerezve döntötte el dr. Szabó Gergő, hogy hosszabb távon a közigazgatásban, az önkormányzati szférában képzeli el a jövőjét.