Lengyelországból érkezett kiállítás nyílt az MNM Rákóczi Múzeumában

A Magyar-Lengyel Nem-kormányzati Együttműködési Program keretében valósult meg a Mińsk – Mazowiecki Múzeum „A jó barát ellen – II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata” – című vándorkiállítás. A 2024. július 12-én megnyitott tárlat közös történelmünk Magyarországon kevésbé ismert időszakát mutatja be.
Dr. Tamás Edit a Rákóczi Múzeum igazgatója köszöntőjében megemlékezett azokról a történelmi személyiségekről, akik Patakot és a lengyel nemzetet összekötik. Leszek Celej, a Mińsk – Mazowiecki Múzeum igazgatója gondolatait azzal kezdte, hogy városukban ma is sokan élnek olyanok, kiknek felmenői a II. világháború alatt Magyarországon találtak menedéket. Közösségük számára fontos a magyar – lengyel barátság és a Rákóczi örökség. Városuk hagyománya szerint II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc után egy éjszakát töltött az ottani kastélyban.
Celej igazgató úr kiemelte, hogy a két nemzet évszázados jó kapcsolata közismert, de mint minden barátságban, ebben is voltak vitás időszakok. A Lengyelország számára tragikus következményekkel járó svéd „özönvíz” idején a magyar-lengyel kapcsolatokra 1657-ben árnyat vetett II. Rákóczi György erdélyi seregének hadjárata. Ennek hátterét mutatja be a kiállítás, melynek kurátora Malek Zalewski is itt volt a megnyitón.
Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő húsz éve dolgozik a magyar – lengyel kapcsolatok ápolásán. Köszöntőbeszédében felidézte, Robert Wojciech Portius életpáláját, aki a XVII. században volt a tokaji borok legjelentősebb északi képviselője. Kiemelte, hogy Sárospatak és Krosno testvérvárosok, a két város mai életében fontos szerepet játszik az erős borászati kapcsolat.
A kiállítás megvalósítását a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum (Budapest), a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma, a Krosnói Kárpátaljai Múzeum, a Przemysli Régió Nemzeti Múzeuma és a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ (Varsó) támogatta.
A sárospataki kiállítás megnyitásán részt vett Balázs István Miklós a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum igazgatója, Bene János a Jósa András Múzeum (Nyíregyháza) nyugalmazott igazgatója, Győrfi Lajos a Karacs Ferenc Múzeum (Püspökladány) tagintézményvezetője, Dr. Hajdú Zsigmond, a Déri Múzeum (Debrecen) főmuzeológusa is.
A kiállítás 2024. szeptember 29-ig látogatható a kastélyszárny emeletén. A kapcsolódó kiállításvető lengyel és magyar nyelven készült.

Dr. Tamás Edit
Fotók: Leskó Andrea

Feltöltő

Fel