Ismét a sárospataki gyerekek a vármegye legjobbjai!!!

A Borsod- Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság ebben az évben is megrendezte szokásos közlekedésbiztonsági versenyeit. Az általános iskolás tanulók iskolai és iskolán kívüli keretekben történő közlekedésbiztonsági, balesetmegelőzési ismeretek és jártasságok oktatásának és nevelésének módszertani segítése, és az elsajátított ismeretek felmérésére került sor.

A Kerékpáros Iskola Kupa vármegyei döntőjére 2024. április 11-én került megrendezésre Miskolcon a Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. A versenyen 5-8. évfolyamos diákok vehettek részt.

A versenyzők KRESZ elméleti feladatsort oldottak meg majd egy előre felállított kerékpáros ügyességi pályát kellett teljesíteniük.

Sárospatakot Kazup Tilda 6. b. és Halász Hunor 5. b. osztályos tanulók képviselték.

Tilda ügyesen versenyzett, mivel ez volt az első vármegyei döntője, így az izgalom látszott rajta.

Hunor már rutinos versenyző, de a korkülönbség itt is megmutatkozott, jó versenyzéssel végül III. helyezést ért el 5.-es diákként a 8.-os tanulók között.

A „Ki a mester két keréken” verseny 10-12 éves diákok közlekedésbiztonsági, baleset-megelőzési ismereteinek és jártasságának felmérése.

A verseny felmenő rendszerű, a közlekedési szabályokat jól ismerő, és alkalmazni tudó tanulók részére országos szintű megmérettetés lehetőségének biztosítása, a FIA Európai Közlekedésbiztonsági Verseny Nemzetközi döntőjén résztvevő magyar csapat kiválasztása.

A verseny 2024. április 17-én szintén Miskolcon a Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában került megmérettetésre.

Koleszár Johanna magabiztos, rutinos és ügyes versenyzéssel 16 pontos előnnyel megnyerte a második vármegyei döntőjét.

Halász Hunor kategóriájában nagyon szoros volt a verseny, valószínűleg az ezt megelőző verseny miatt is teljesítmény kényszere volt, és kisebb hibát ejtett a pályán, ami sajnos elég volt ahhoz, hogy 3 ponttal lemaradva a tavalyi bajnok mögött a II. helyen végezzen.

Ezzel az eredménnyel ismét Sárospatak versenyzői lettek a legeredményesebbek a vármegyénkben.

A fejlődés folyamatos Johanna magabiztosabban győzött, mint tavaly, Hunor pedig hajszál híján maradt le a legfényesebb éremről.

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyét ismételten Koleszár Johanna képviseli a magyarországi döntőben.

 

Feltöltő

Fel