Ismét “Vissza a táncházba”…

Farsangi táncházat rendezett a Bodrog Néptáncegyüttes az előző évben indított “Vissza a táncházba” című projekt folytatásaként. A program célja, hogy népszerűsítse ezt a tartalmas szórakozási formát, ezzel együtt a néptáncot, népzenét. Ez alkalommal több mint ötven résztvevője volt a táncháznak, amelyben a színvonalas zenei kíséretet a Szikes Zenekar biztosította, Orosz Sándor vezetésével. A moldvai táncok, dunántúli ugrós, jobbágytelki táncok és hegyközi csárdás mellett a táncos játékokat is nagyon élvezték a résztvevők. A farsangi népszokásokat a medvetáncoltató és medvéje idézte meg. A gyermekek és felnőttek megkóstolhatták házi lekvárral a farsangi fánkot és a kacsazsíros kenyérnek is nagy keletje volt. A program A Sárospataki Amatőr Művészekért Alapítvány lebonyolításában, a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg. A sorozat a következő hónapokban folytatódik.

Feltöltő

Fel