Film készült a legendás Fradi-Újhely meccsről

“A tétmeccs legendája: Ferencváros – Sátoraljaújhelyi Spartacus 1972” című dokumentumfilmet november 25-én délután öt órakor mutatják be a sárospataki moziban.

1972. február 27-én rendkívüli sportesemény színhelye volt a sátoraljaújhelyi Dohány-úti sportpálya. A Sátoraljaújhelyi Spartacus egy fontos tétmérkőzésen, az akkori Magyar Népköztársaság Kupa nyolcaddöntőjében fogadta a mások mellett Albert Flóriánt, Kű Lajost, vagy Mucha Józsefet is foglalkoztató Ferencvárost. A helyi sporttörténelemben kiemelkedőnek számító eseményre sok ezren voltak kíváncsiak. Az ötvenedik évforduló alkalmából a Hegyalja Televízió dokumentumfilmet készített erről a mérkőzésről.

Prokop Viktor a televízió főszerkesztője a film elkészítésének hátteréről szólva elmondta: a stáb egyik tagja, Gánóczi Gábor elkötelezett Fradi szurkoló, ráadásul amatőr sátoraljaújhelyi helytörténész is, aki sokat kutakodik elsősorban a múlt század fellelhető kordokumentumai között. Így bukkant rá az évfordulós mérkőzésre is. A főszerkesztő megjegyezte: bár a Ferencváros a térségben több barátságos mérkőzést játszott már az elmúlt évtizedekben, de ez egy olyan tétmeccs volt, amelyen az akkor nemzetközi szinten jegyzett játékosait is szerepeltette az FTC.

A tévéstáb mindkét csapatból talált olyan labdarúgókat, akik fél évszázad távlatából is fel tudták idézni a mérkőzés részleteit, körülményeit. Ezeket dokumentumokkal, újságcikkekkel kiegészítve készült el „A tétmeccs legendája: Ferencváros – Sátoraljaújhelyi Spartacus 1972” című film, amit február 25-én délután öt órakor mutatnak be a sárospataki moziban. Ezen részt vesz Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, valamint élőben is megosztja emlékeit a résztvevőkkel az egyik akkori sátoraljaújhelyi játékos, a filmben is szereplő Telenkó Imre.

A díszbemutatóra korlátozott számban november 16-tól lehet jegyekre regisztrálni a televíziónál.

 

Feltöltő

Fel