Idén május 18. és 28. között rendezik meg a Héttorony Fesztivált, ami a legjobb világ- és népzenei produkciókat viszi el Makovecz Imre tereibe. Az építészeti-zenei eseménysorozat programjait idén tavasszal láthatja a közönség, de az ünnepi gálára a már megszokott novemberi időpontban kerül sor.
MÁJUS 18. – SÁROSPATAK – A MŰVELŐDÉS HÁZA ÉS KÖNYVTÁRA
18:30 50 éves a táncházmozgalom kiállításmegnyitó (Sebő Ferenc)
19:00 Ambrus Lajos: Nagy almáskönyv
Könyvbemutató, közreműködik: Szarvas József, Ambrus Lajos
20:00 Sebő együttes koncertje
Úgy alakult, hogy mi az énekelt vers műfaját választottuk, utólagos felismerésünk, hogy az időtlenség miatt. A régen keletkezett dalok, versek képei, felfokozott rezgéshullámai még dallam nélkül is megmozgatják mai érzelmeinket. Hála az írásbeliségnek, hála a szájhagyománynak, ez a készen kapott élménytár meghosszabbítja rövidre szabott életünket.
Nem csoda hát, ha a költők szívesen kalandoznak a múlt leírt szövegei közt éppúgy, mint a szóbeli hagyományok erdejében és erőt merítenek belőle, és játékos felidézésükkel új ötletekhez, új energiákhoz jutnak. A régiek jelenbe átsugárzó letisztult hangja megtalálja az utat lelkeinkhez. Nekünk, olvasó lelkeknek szerencsére minden korban akadnak olyan költőink, akik felerősítik magukban (és írásaikban) ezt az időtlenségből átsugárzó hangot, és vezetőnkül ajánlkozva segítenek, hogy annak továbbsugárzói legyünk. Műsorunkban kedvenc kortárs költőink – József Attila, Weöres Sándor, Nagy László, Kovács András Ferenc – időtlenségéből mutatunk be hangulatokat.
Kísérőprogramok: fényfestészet, borkóstolás, dedikálás
A rendezvény ingyenes!