Harcsarekord: pataki horgász bravúrja a Tiszán

108 kilós, 242 centiméteres, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) által is hitelesített harcsát fogott a Tiszából Szuromi Kristóf. Négy ember kellett a mérlegelésnél, hogy felemeljék. A halat visszaengedték a folyóba. Ez minden idők harmadik legnagyobb hitelesített harcsája Magyarországon.  A sárospataki fiatal, Szuromi Kristóf május 5-én fogta ki az óriási halat a Haldorádó Horgászportál beszámolója szerint. 

Magyarországon ez a legnagyobb pergetve fogott harcsa és a Tiszából kifogott legnagyobb, hitelesített harcsafogás is egyben.

Szuromi Kristóf a videóban elmondta, kedvenc módszerét alkalmazta, az „éjszakai csorgós partdobálást”. Este 8 körül kezdték meg a horgászatot társával, nagyon rosszul indultak a dolgok, mert se rablásnak, se kishalmozgásnak nem látták nyomát. Aztán fél 11 körül, mint derült égből a villámcsapás, megérzett a hatalmas harcsa.

Kristóf egy 60-200 grammos dobósúlyú botot használt, a csali pedig egy sárga színű, 12 centiméteres Salmo Perch volt.

A halat a mérlegelés, valamint a fotózás, videózás után visszaengedték a folyóba – közölte a horgászportál, amely közzétette a hal kifogásáról készült videót is.

Feltöltő

Fel