Újabb szólótáncos sikerek a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozatán

A közelmúltban a sátoraljaújhelyi Bokréta Művészeti Iskola által szervezett Garaboncás Gyermek Szólótánc Fesztiválon versenyeztek a Farkas Ferenc AMI néptáncos gyermekei. A verseny számukra kimagaslóan jól sikerült, hiszen minden versenyző díjjal tért haza. A versenyen – ahol debreceni, encsi, sátoraljaújhelyi gyermekek is indultak – a pataki táncosok kötelező táncként bodrogközi – cigándi, berecki – és hegyközi táncokat, míg szabadon választott anyagnak hajdúsági, dél-alföldi, bundásbokri, kalocsai és kékcsei táncokat mutattak be. A versenyen a két szólista vajdácskai gyermek – Fekete Levente és Fekete Szabolcs-, valamint két páros, Szegedi Eszter és Bódi Nelli, Vitányi Csenge és Ambrus Bonifác különdíjat nyertek, míg a Rák Dorottya, Halmi Alex, és Mezővári Lara, György Bence kettős fődíjat érdemeltek ki. Felkészítő tanáraik Darmos Éva, Kovács Borbála és Darmos István. A közelmúlt szólótáncosi sikerei mellett a most elért eredmény is bizonyítéka annak, hogy az iskolában kimagasló szakmai munka és tehetséggondozás folyik.

Feltöltő

Fel