Az Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává, annak emlékére, hogy 1953-ban ezen a napon léphetett Nyíregyháza-Sóstón ismét magyar földre azon politikai rabok első csoportja, akik túlélték a GULAG borzalmait. A törvényhozás ezzel a döntéssel méltóképpen kívánt megemlékezni arról a közel 800 ezer magyarról, akiket 1944 őszétől kezdve hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak több éves kényszermunkára, vagy a második világháborút követően a folyamatosan kiépülő kommunista diktatúrában a magyar hatóságok hathatós közreműködésével koholt vádak alapján, származásuk miatt, politikai, vallási meggyőződésükért 5-25 évre száműztek a GULAG-ra.

A Sárospataki Wass Albert Kör (SWAK) ebből az alkalomból idén is koszorúzással egybekötött megemlékezésre hívta Sárospatak polgárait és szervezeteit az emléknapon a polgármesteri hivatal Eötvös utcai bejáratánál lévő GULAG emléktáblához. Az említett országgyűlési határozat – többek között – támogatta és szorgalmazta emlékművek állítását, megemlékezések szervezését, oktatási anyagok és tudományos feldolgozások készítését, amelyek a kommunista diktatúra idején a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokra és kényszermunkásokra emlékeznek. A SWAK is ennek keretében pályázott emléktábla állítására, melyet Kövér László Házelnök Úrral közösen avatott a civil szervezet 2017. február 24-én. A GULAG-ra hurcolt sárospataki áldozatoknak emléket állító tábla azon épület falán került elhelyezésre, mely épület a kérdéses időben járásbíróságként működött a hozzátartozó fogdával. Ma ebben az épületben működik a polgármesteri hivatal.

A megjelenteket – közöttük dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselőt, Aros Jánost, Sárospatak polgármesterét, dr. Komáromi Éva járási hivatalvezető asszonyt, Sikora Attila alpolgármestert, dr. Vitányi Eszter jegyző asszonyt – a Himnusz eléneklése után Tarnavölgyi László köszöntötte. Az egyesület elnöke felidézte, hogy GULAG alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatáborrendszert értjük, ahol a rezsim hazai és külföldi ellenzőit, hadifoglyokat, illetve más okokból elhurcoltakat tartották fogva és kényszerítették kemény fizikai munkára. A GULAG legismertebb foglya, Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas író becslése szerint összesen mintegy 50 millió ember járta meg a szovjetunióbeli kényszermunkatáborokat, mondhatni a poklot. Kutatásokkal, forrásokkal igazolt tény, hogy a második világháború végén, illetve közvetlenül utána a Vörös Hadsereg sárospataki polgárokat is elhurcolt a GULAG táboraiba. Néhány tucat esetben ezeknek az adatoknak a levéltári forrásokkal történő egyeztetésére is sor került, de mivel valószínűsíthető, hogy a tényleges áldozatok száma a megismertnek a többszöröse, így az ismert áldozatok mellett a sok ismeretlen áldozat emléke előtt is fejet hajt az emlékező közösség. “Mert az utókor kötelessége, hogy valamennyi áldozatra emlékezzen és emlékeztessen” – jelentette ki a megemlékezést szervező egyesület vezetője.

Dr. Hörcsik Richárd röviden megemlékezett az Abaújból és Zemplénből elhurcolt áldozatokról. A térség országgyűlési képviselője felidézte a második világháború végén és azt követően végbement borzalmakat, a kommunista terrort, miközben 1945-ben nagyon sokan a demokráciában reménykedtek. Figyelmeztette az emlékező közösséget, hogy ezen ártó szellemiség képviselői még ma is köztünk vannak, ezért kötelességünk mindent megtenni, hogy azok az idők ne térhessenek vissza és soha többé ne kelljen átélni újra a kommunista terrort.

Remeczki Imre emlékbeszédében először arról szólt, hogy mit jelent a mi nyelvünkön a GULAG, mely az oroszok nyelvén a Táborok Központi igazgatóságát jelentette. “G-t, mint gátlástalanságot, U-t, mint undort, L-t, mint leszámolást, A-t, mint aljasságot, G-t, mint gazembereket” – fogalmazta meg a választ a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium történelem szakos tanára. A szónok később így foglalta össze a kényszermunkatáborok lényegét: “Aljas módon összeszedték az egyszerű embereket, akik védtelenül, kiszolgáltatva, a körülményekről semmit sem tudva kerültek a szovjet embervágóhidakra. Ahol az aljasság a foglyokkal való napi bánásmódban folytatódott. Az iszonyú hidegben, mivel télen került sor a legtöbb ember elhurcolására, egy szál ingben, néhol papucsban, étlen-szomjan, meneteltetve érték el a különböző szintű elosztó, majd munkatáborokat. Akik ezt túlélték, azokra a barakkok hidege várt. Az aljasság tetten érhető volt az emberanyagról való elszámolásokban is, ahol az elhaltakról, semmilyen pontos információ, nem állt rendelkezésre. A hivatalos levéltári jelentésekből, mindössze 1 milliónál alig több igazolt haláleset került elő. Ez is borzalmas szám, de ha belegondolunk, hogy a szovjet kommunizmus összáldozatát akár 40 millióra is becsülték, s ennek legalább 80%-a GULAG-ok és a GUPVI táborok kényszermunkásai voltak. Akkor mennyi is lehetett a valós szám? Sajnos, ugyanilyen sötétben tapogatózunk a magyar áldozatok felkutatása terén is, mivel a táborokat 1960-ban számolták fel végleg. De azután is még majd 30 évbe került, hogy egyáltalán beszélni lehetett róluk.” Remeczki Imre beszédében a jelenkor felelősségére is kitért. “A gazemberek, akik ezeket működtették, addigra már vagy elhunytak, vagy eltűntek, vagy tisztes nyugdíjasként éldegéltek, míg az általuk megnyomorítottaknak, azt is megtiltották, hogy a túlélésükért cserébe, egy szót is szóljanak, az átélt rémségekről és a gazemberek tetteiről. Mindannyian tudjuk, kik voltak ezek, akkor is tudjuk, akármennyire akarják tetteiket relativizálni, eltüntetni, semmivé tenni, végképp eltörölni a múltat! Az utódok már megakadályozhatják, hogy ezt ne tehessék többet, az utódok megtehetik, hogy tisztességesen megemlékezzünk és emlékeztessünk a világtörténelem legembertelenebb, legtöbb áldozatot felmutatni képes rendszerére, melynek hívei sajnos, ma is szép számban megbújva készülnek az újabb GULAG-ok felállítására, ha tehetnék…! S mindehhez, ahogy egykor a megvezetett, elbutított nyugat-európai elit, még tapsikolva asszisztált, hörgött, majd pedig amikor az igazság kiderült, egy fejfélrefordítással és kéz széttárással túllépet egykori lelkesedésén. Most ugyanúgy ezeket az ordas eszméket ránk szabadítva kívánnak mindenkit bemocskolni, sárba tiporni, meggyalázva azok emlékét, akik valóban megjárták a poklot és magukkal is hozták, az emlékeikben, a bőrükön, a kifehéredett hajukon, a verések, égési sebek, örökké égő nyomaiban. A mi felelősségünk, hogy ne hagyjuk, hogy ez újra megtörténjen! Nekem erről szól ez az emléktábla!” – fejezte be megemlékezését a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium történelem szakos tanára.

A megemlékezésen közreműködött még Ivancsó Réka, a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium diákja, aki Galgóczi Árpád Zsarnokság és szabadság című versét tolmácsolta az emlékező közösségnek. Ezután dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, valamint a Sárospataki Járási Hivatal, Sárospatak Város Önkormányzata és a Sárospataki Wass Albert Kör vezetői elhelyezték az emlékezés koszorúit az emléktáblánál, majd a főhajtást tevő gyülekezet a Szózat közös eléneklésével zárta a méltóságteljes megemlékezést.

Az emléknapon a GULAG sárospataki, illetve rajtuk keresztül valamennyi áldozatára emlékeztünk és emlékeztettünk, azokra az ártatlanul fogságba vetett és a szovjetunióbeli kényszermunkára (“málenkij robotra”) hurcolt édesanyákra, édesapákra, nagyapákra, testvérekre, dédszülőkre, rokonokra és barátokra, akik egy istentelen és embertelen korszak áldozataivá váltak.

Soha többé ilyet! Soha többé kommunizmust!

(Fotók: Lencsés Anna, valamint Aros János és dr. Hörcsik Richárd Facebook oldalai)

Sárospataki Wass Albert Kör Elnökségének beszámolója