Egyre többen akarnak Sárospatakon letelepedni

Egyre többen akarnak Sárospatakon letelepedni. A november 11-i rendkívüli testületi ülésen arról szavaztak a megjelent képviselők, hogy az első lakóingatlanhoz jutók kamatmentes kölcsönének 2 millió forint összegben történő megemelése valósuljon meg a dologi kiadások előirányzatának terhére.

Az előterjesztésből kiderül, hogy Sárospatak Város Önkormányzata 2021. évi költségvetésében – az egyéb felhalmozási célú kiadásokon belül – az első lakóingatlanhoz jutók támogatására, illetve kamatmentes kölcsönére 10 millió forintot terveztek, mely 10 első lakóingatlanhoz jutó fiatal házaspár, vagy fiatal szülő kölcsönigénylésére volt elegendő. Eddig a 10 millió forintos keretből 9 házaspár, illetve fiatal szülő kapta meg az első lakóingatlanhoz jutók kamatmentes kölcsönét, és várhatóan ez a szám még növekedni fog az év végéig. A testületi döntés értelmében most újabb fiatalok kaphatnak lehetőséget.

Sárospatakon az elmúlt három évben szükséges volt az évi 10 milliós keretet megemelnie az önkormányzatnak az év utolsó negyedévében.

Feltöltő

Fel