Rajztanárok alkotásaiból kiállítás a Tokaj-Hegyalja Egyetemen

Szeptember 23-án került sor a Tokaj-Hegyalja Egyetem első kulturális eseményére, az egykori és jelenlegi rajztanárok alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitására.

Dr. Toma Kornélia, a Nyelvi, Irodalmi és Művészeti Tanszék vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd felkérte Dr. Kelemen Judit rektorhelyettes asszonyt megnyitó beszéde megtartására. Ezt teljes egészében közöljük:

Tisztelt Vendégek! Kedves Érdeklődők!

Szeretettel köszöntöm Önöket a Tokaj-Hegyalja Egyetem Comenius Galériájának mai kiállításmegnyitó eseményén.

A jogutódlással 2021. aug. 1 napján létrejött Tokaj-Hegyalja Egyetem első tanéve egyúttal a sárospataki pedagógusképzés 165., valamint a sárospataki óvodapedagógusképzés 50. tanéve is. Különleges dátumok – méltón különleges kulturális eseménnyel.

Mai kiállításunk kiállító művésztanárai mindannyian kötődnek a sárospataki pedagógusképzéshez – a jogelődintézmény (mely leginkább Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolaként él az emberek tudatában) 2010-ig működő Művészeti Nevelési Tanszék, később a Humán Tudományok Intézete főállású oktatóiként vagy óraadókként képviselték a tanító- és óvóképzés művészeti nevelésének ügyét. E tanszék oktatói munkájuk során többnyire a művészeti nevelés komplex látásmódjának megvalósítására törekedtek. A tanszék személyi összetételében és tantárgyaiban – ennek megfelelően – a vizuális nevelés mellett szerepet kapott az ének-zenei nevelés, a tánc, a bábozás és a drámajáték területe is. Más intézményekben külön tanszékek gondozták ekkoriban a különféle művészeti területeket, de Sárospatak ebben is egyedi volt.

Nagy örömmel köszöntöm tehát mai kiállítóinkat, akik mindannyian egykori vagy mai kollégáim, ezért mindannyiukat személyesen is jól ismerem.

A mostani köszöntő szövege lehetne hagyományos, a kiállítók életútját összegző ismertető, de engedjék meg, hogy rendhagyó módon ne egyesével mutassam be e gazdag életműveket, hisz mindez elolvasható ebben a kis kiadványban. Pályakezdőként kerültem a tanszéki közösségbe, rengeteg közös munka és közös élmény köt hozzájuk, nem csak kollégáknak, hanem közeli, jó barátaimnak is tekintem őket, ezért úgy gondoltam, inkább személyes élményeim és emlékeim alapján fogalmazom meg mai beszédemet.

1988-ban, amikor a Művészeti-Nevelési Tanszékre kerültem tanársegédként, egy lendületes, fiatalos gondolkodású oktatói közösségbe érkeztem. Ennek köszönhetően rövid idő alatt jó barátságok, bizalmas emberi kapcsolatok alakultak ki köztünk. Sokoldalú személyek sokirányú tevékenységeként tudom jellemezni munkájukat: az oktatás mellett mindannyian tovább képezték magukat a tudomány vagy a művészet terén, szervesen kapcsolódtak és kapcsolódnak ma is a város és a régió kulturális és művészeti életéhez, de más közoktatási intézmények, általános- és középiskolák diákjai is jó szívvel gondolhatnak rájuk. Életpályájuk során – Comenius gondolatának szellemiségében („Alkotva válunk alkotóvá”) – mindannyian alkotóművészi tevékenységet is folytatnak, országos rendezvények rendszeres kiállítói, több alkalommal zenész kollégák közreműködésével a kiállításmegnyitókon. Mindannyian tagjai a Pedagógiai Főiskolák Viuzális Kollégiumának, a P’ART Műhelynek, többen aktív tagként dolgoztak a Sárospataki Népfőiskolai Egyesület nyári kurzusain, s a Paletta Művészeti Egyesület tagságának bázisát is ezek a személyek jelentették.

Pedagógiai munkájuk során többen felismerték a drámapedagógia gyermekekre gyakorolt személyiségfejlesztő hatásának jelentőségét. A színjátszás és a bábjáték a művészetek komplex jelenlétét képviseli. Előremutatóan korszerű művészetpedagógiai eszközökkel dolgoztak, amikor a ’80-as években létrejött Balogh István vezetésével a népszerű GONG színpad, Szentirmai László vezetésével a sikeres PUCK bábcsoport, Szentirmai tanár úr ígéretes grafikusi munkássága mellett teljesedett ki a bábművészet iránt érzett elköteleződése: hosszú éveken keresztül szervezte a bábcsoport fellépéseit, valamint a rendkívül népszerű ’Zsákomban a bábom’ nemzetközi bábfesztivált. Jóvoltából Sárospatak felkerült a nemzetközi fesztiválok térképére, amikor a város utcáin japán, mexikói, örmény, kínai, indiai bábművészek sétálgattak.
Balogh tanár úr közösségteremtő drámapedagógiai munkássága országhatárokon is átívelt: erdélyi fiatalok töltekeztek éveken át nyári kurzusainak hangulatából.
Az informatikai lehetőségek fejlődésével szakmai érdeklődése egyre inkább az elektorgrafikai megoldások felé fordult, az utóbbi esztendőkben jellemzően computergrafikai alkotásaival szerepel hazai és nemzetközi kiállításokon.

Dr. Dobrik István tanszékvezetőként köszöntött engem ideérkezésemkor. Pataki évei alatt nem csupán oktatónk volt, hanem művészettörténész-muzeológusként a Városi Képtárat is igyekezett Csipkerózsika álmából felébreszteni, de dramaturg szakot is végzett, erősítve ezzel az imént bemutatott tanszéki törekvéseket. Számos szakmai és népszerűsítő tanulmány publikálása, könyvek írása vagy szerkesztése közben is maradt ideje Patakra: amikor a Miskolci Képtár vezetési feladatai elszólították innen, több esztendeig óraadóként segítette még munkánkat.

Balogh Istvánné Molnár Irént Sárospatak festőjeként ismerik a régióban. Életműve messze túlmutat az iskola falain: termékeny alkotóművész, a tanszéki közösség legtöbb önálló kiállítást magáénak tudó tagja. Ő mégis arra a legbüszkébb, hogy a város tehetséges diákjai közül számos tanítványát ő indította el a képzőművészeti pályán. Múzeumpedagógiai foglalkozásain – Sándor Zsuzsával karöltve – kisiskolások ezreihez jutott el a képzőművészeti alkotások újszerű megközelítésének látásmódja.

Sándor Zsuzsa alkotóművészi eredményei mellett tudományos fokozatot is szerzett a vizuális kommunikáció témakörében. Számos tudományos és gyakorlati munka kapcsolódik nevéhez a vizuális nevelés megújításának terén, amelyeket országszerte a tanító szakos hallgatók tankönyvként használnak. Több múzeumpedagógiai és kommunikációs pályázat megvalósítója, rangos konferenciák előadója.

Tornallyainé Kormos Éva kiváló gyakorlóiskolai szakvezető tanár, később főiskolai oktató a festészet és a textil összekapcsolásával különleges technikák tanítását építette be pedagógiai munkájának gyakorlatába, emellett ő is rendszeresen részt vett a város képzőművészeti életében, amíg Patakon élt.

F. Pollner Erika és Rézművesné Nagy Ildikó rövid ideig voltak óraadóink, ennek ellenére nagy odaadással végezték munkájukat. Tökéletesen beilleszkedtek közösségünkbe, hisz ugyanazt az értékrendet képviselték. Alkotásaikkal ma is gyakran találkozhatunk a térség kiállítótermeiben.

A közel azonos időben esedékes nyugdíjazásokat, elköltözéseket követően egy tehetséges fiatalember, Lenkey-Tóth Péter festőművész vette át a stafétabotot, valamint Stark István festőművész kapcsolódott még be az oktatási feladatokba. Mindketten egyedi képzőművészeti stílust képviselnek. Lenkey-Tóth Péter több rangos hazai és külföldi díj büszke tulajdonosa, négy esztendeig tartozott oktatóink körébe. Stark István húsz esztendeje egyengeti fiatal tehetségek útját az általa alapított természet-művésztelepen, de képzőművészként is tevékeny. Minisztériumi kitüntetése mellett több tárlat fődíját is elnyerte. Munkájára a továbbiakban is számítunk.

Amint látják, a sok-sok együtt töltött esztendőt követő változások ellenére tartjuk a baráti-szakmai kapcsolatot, tudunk egymás sorsáról, szakmai életútjának alakulásáról. Most is jó hangulatban készült a kiállítás, jókedvű kacagástól és vidám kopácsolástól volt hangos a folyosó. Egy összeszokott közösség tagjai bármikor felveszik az elejtett fonalat, mindig megtalálják egymás építésének a lehetőségeit.

Befejezésül engedjenek meg még valamit. Az „Alkotva válunk alkotóvá” comeniusi gondolat szellemében szeretném figyelmükbe ajánlani Balogh István nemes kezdeményezését, amely szerint ötévente kiállításra kerülnek az egykori rajz (később vizuális nevelés) szakkollégista tanítványok napjainkban készült alkotásai PrepArt néven. A következő eseményre 2022-ben kerül sor, jó szívvel ajánlom az új egyetemi vezetés és minden kedves érdeklődő figyelmébe!
Most pedig kérem Önöket, szánjanak időt a kiállított alkotásokban való elmélyedésre, kis koccintás mellett az alkotókkal való csevegésre! A kiállítást december 10-ig tekinthetik meg. Tartalmas időtöltést kívánok!

Feltöltő

Fel