Reformkori Művészeti Tábor A Művelődés Háza és Könyvtára szervezésében

Augusztus 18-23 között rendezte meg A Művelődés Háza és Könyvtára a Kácsárdi Ifjúsági Táborban Reformkori Művészeti Táborát, közel 30 fő részvételével. A 18-25 év közötti korosztály számára szervezett tematikus programban a fiatalok előadások, interaktív foglalkozások, játékos vetélkedők során ismerkedtek a reformkor neves személyiségeinek – Széchenyinek, Fáy Andrásnak – munkásságával, a reformkori politikai törekvésekkel, gazdasági folyamatokkal. A kiránduló napon felkeresték Zemplén neves szülötte, Kossuth Lajos életéhez kapcsolódó helyszíneket is. Tevékenyen részt vettek a kor művészetének különböző ágaira – verbunkos muzsikára, irodalomra, tánckultúrára – épülő foglalkozásokon, s a viseletkultúrával is foglalkoztak. A szakmai programokat jól egészítették ki a hagyományos tábori programok – tábortűz, játékos szellemi vetélkedők -, s a különböző sporttevékenységek, például métázás, labdarúgás, asztalitenisz, íjászat.

A tábor megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Feltöltő

Fel