Beteg gyermekek gyógyulásáért futottak

Jótékonysági futást rendeztek Sárospatakon a gyógyulófélben levő leukémiás beteg gyermekekért. A debreceni Leukémiás Gyermekekért Alapítvány Fuss, Fotózz, Mosolyogj! kampányának részeként megszervezett program keretében a stafétát jelképező lángot Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke Bánné dr. Gál Boglárkának, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökének adta át.

Pajna Zoltán elmondta: az átadott láng az olimpia idején különleges jelentéssel bír, hiszen vannak, akik viszik a lángot, ők azok, akik soha nem adják fel, és ez nemcsak a sportra, hanem a betegségek elleni küzdelemre is igaz. Hozzátette: egy beteg gyermek esetében is fontos, hogy bízzunk a felépülésben, hiszen a tudás és a modern orvosi technológia ma már alkalmas a teljes gyógyulás elősegítésére olyan betegségek esetében is, mint például a leukémia. A gyógyult gyerekek mentális helytállás és akarat szempontjából is mindannyiunk példaképei lehetnek – emelte ki.

Bánné dr. Gál Boglárka arról beszélt, hogy a szervezők lerakták az alapköveit egy fontos missziónak, a kampány pedig egyre több embert ér el. Véleménye szerint fontos ez, hiszen akinek van gyermeke, tudja: ha megbetegszik, a szülő mindent megtesz annak érdekében, hogy meggyógyuljon. Hozzáfűzte: ezért is lényeges, hogy a megyék összefogásával megvalósuló kezdeményezés továbbviszi az országban a gyógyulás reményét.

Aros János, Sárospatak polgármestere örömét fejezte ki, hogy városuk lehetett a kampány legújabb állomása, amelynek a későbbiekben is szeretnének rendszeres házigazdái lenni. Kiemelte: a sárospatakiak már többször is tanúbizonyságát adták annak, hogy ha valakinek segíteni kell, képesek összefogni, és azt örömmel is teszik. A város szívesen fogadta a jótékonysági futásra érkezőket is – közölte.

Hetey Attiláné, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi tagja azt mondta: tavaly volt az alapítványuk 30 éves, és akkor határozták el, hogy elindítanak egy olyan sporteseményt, amely idővel akár országos jelentőségűvé is kinőheti magát. Ebből lett a Fuss, Fotózz, Mosolyogj! elnevezésű kampány, amely során szándékaik szerint hazánk idegenforgalmi szempontból jelentős településeire viszik el a futóversenyt. Tavaly – első alkalommal – a Veszprém megyei Paloznakon szervezték meg a jótékony futást, majd idén Mohács következett volna, de a pandémia miatt ezt nem tudták megszervezni, így idei első futóversenyük volt a sárospataki. Hangsúlyozta: a zempléni város minden tekintetben kiváló házigazdának bizonyult. Hozzáfűzte: céljuk, hogy akciójukkal is erőt adjanak a kezelés alatt álló gyerekeknek, mert az alapítvány központjának működési helyszínén, vagyis a Debreceni Egyetem Gyermekhematológiai-Onkológiai Központjában maguk is tapasztalják, milyen sokat jelent a gyógyulás folyamatában a pozitív hozzáállás.

A sárospataki rendezvényen a résztvevők közösen alakították ki az ország legnagyobb mosolyát, a futók pedig 5, 10 és 31 kilométeres távot teljesítettek.

Feltöltő

Fel