Árpád-házi Szent Erzsébet az egyik legismertebb magyar. Életútjáról írt most regényt Zsuffa Tünde, aki Szikora Róberttal közösen mutatta be a könyvet Sárospatakon. Az is kiderült, már javában zajlanak a sárospataki születésű szentről készülő musical előkészületei.
Az ötlet egyértelműen a zenész-énekestől származik, derült ki a Szent Erzsébet Házban megtartott bemutatón, közönségtalálkozón. Szikora Róbert elmondta, már évtizedekkel ezelőtt, még az NDK-s turnék idején is gyakran járt templomokba, így a thüringiai tartományban is sokban járt. Feltűnt neki a számos Szent Erzsébetről szóló ábrázolás, akit ugye a német nyelvterületen Türingiai Szent Erzsébetként tartanak számon.
Hazatérve kíváncsi lett, kiről és miről is van szó, ekkor derült ki számára, hogy az 1207-ben, Sárospatakon született Erzsébetről van szó, aki ugyan csak 24 évet élt, tetteivel mégis bekerült a szentek közé. Szikora Róbert akkor megfogadta, hogy mihelyt lesz olyan tudása és lehetősége, musicalt készít a szentéletű asszony életéből. Körülbelül 12 éve születnek meg dallamok, melyeken folyamatosan magam és író társaim is dolgoztunk, most már elmondhatjuk, hogy egy méltó musical darabot tudunk színpadra állítani – mondta Szikora Róbert.
A cél talán az is, hogy Szent Erzsébeten keresztül közelebb vigyük az értékvesztett emberekhez az élet fontos dolgait, a könnyedebb műfajjal ne csak szórakoztassunk, neveljünk is – mondta szerényen az ötletgazda.
Több alkalommal is felkértem, ajánlottam Zsuffa Tündének a szeptemberben Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnöke és kommunikációs igazgatójának, írónőnek, hogy írjon könyvet Szent Erzsébetről. Számtalan elutasítást kaptam tőle, míg egyszer csak igent mondott, és nagyon rövid idő alatt elkészítette ezt a remek könyvet, amit mindenkinek jó szívvel ajánlok – tette hozzá Szikora Róbert.
Számos külső tényező eredményezte azt, hogy igent mondtam Robinak, többször jeleztem neki, hogy az író stílusomtól nem elszakadva, nem a csodákról lesz benne szó – mondta lapunknak az írónő. Így a tőlem megszokott módon a kor, a politikai, társadalmi körülmények ismeretében elhelyezve mutatom be Szent Erzsébetet, de mégis akként, hogy kiderüljön hogyan lesz egy kislányból szentéletű asszony, egy magyar hercegnőből egy németföldi tartománygróf hűséges felesége, egy királylányból a szegények és a betegek segítője – mondta Zsuffa Tünde.
Bár nemzetközi szinten ismert szentként tartják számon Erzsébetet, mégis fontos, hogy minél szélesebb körben ismerjék meg tetteit az emberek. Napjainkban az út megtalálása, mellyel az emberiséghez el lehet jutni, egyre nehezebb. A könnyedebb műfaj, a születő musical vagy éppen a regény, új lehetőségeket rejt magában – mondja a Szent Erzsébet ereklyét is őrző bazilika minor plébánosa. Meg vagyok róla győződve, hogy Zsuffa Tünde és Szikora Róbert is a művészetükön, tehetségükön keresztül olyan meglátással adják át Szent Erzsébet örök igazságra szóló értékeit, melyet mi, egyházi személyek nem csak méltónak tartunk, de sosem jutna eszünkbe – mondta Bereczkei Miklós, plébános.
Az Ég tartja a Földet című, Szent Erzsébet élete alapján készült regény bemutatóján az is elhangzott, hogy várhatóan idén novemberben, Szent Erzsébet ünnepnapjának idején láthatja Budapesten a nagyközönség a musicalt. A szerzők azt remélik, közelebb hozhatják az emberekhez a szent életét, annak tanulságait.