Békés elválás: lezajlott az egri egyetem és a pataki campus utolsó közös rendezvénye

A most záruló tanév oklevélátadó ünnepségével utolsó közös eseményét tartotta az egri Eszterházy Károly Egyetem (EKE), valamint eddigi intézménye a sárospataki Comenius Campus. Augusztus elsejétől az egri felsőoktatási intézmény a katolikus egyház, vagyis az Egri Főegyházmegye fenntartásába kerül, a pataki iskola alapjain pedig megalakul az önálló Tokaj-Hegyalja Egyetem. Dr. Pajtkóné dr. Tari Ilona az EKE rektora beszédében úgy fogalmazott: a nyolc közös esztendő mindkét intézmény javára vált, a kölcsönös előnyökről szólva kiemelte: megosztották egymással a tudást, együtt váltak egyetemmé 2016-ban és meghonosítottak Patakon több olyan képzést, amelyeket korábban Egerben oktattak. Ezek között említette a programtervező-informatikus-, a szőlész-borász mérnök-, a csecsemő és kisgyermek gondozó képzéseket, valamint építettek egy tanszállodát is. Egerben pedig Sárospatak révén indulhatott például óvópedagógus képzés. Hozzátette: mindig jó érzéssel érkeztek Patakra és szándékaik szerint a jó kapcsolat továbbra is megmarad. Aros János Sárospatak polgármestere felidézte, hogy 8 évvel ezelőtt az akkori egri rektor, dr. Hauser Zoltán, valamint helyettese, dr. Kis-Tóth Lajos oroszlánrészt vállaltak abban, hogy Patak Miskolctól Egerhez kerüljön és tovább folytatódhasson az oktatás városukban. Ezért nagyon hálásak nekik. A polgármester Dr. Pajtkóné dr. Tari Ilonának és az intézmény életében meghatározó vezetőknek elismeréseket adott át, valamint Sárospatak festőjeként emlegetett Molnár Irén festőművész egyik festményét is odaajándékozta. Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő is megköszönte az EKE-nek, hogy közel egy évtizeden át korrekt partnere volt Pataknak és reményét fejezte ki, hogy mindkét intézmény előtt komoly fejlődési lehetőség áll az új szervezeti-fenntartói formában.

Dr. Kelemen Judit a Comenius Campus oktatási és kutatási főigazgatója úgy fogalmazott: „Rektor Asszony az imént köszöntőjében elmondta, hogy campusunk történetének újabb állomásához érkeztünk. 2013-ban, egy nehéz időszakban az Eszterházy-közösség segítő jobbot nyújtott a Comenius-közösségnek, s mi ezért nagyon hálásak vagyunk. Azóta is sokan, sokféle módon, többen egészen a mai napig őszinte hittel segítik munkánkat. E sok támogatásnak köszönhető, hogy campusunk infrastrukturális és személyi bázisán 2021. augusztus 1-jétől új egyetem formájában, Tokaj-Hegyalja Egyetem néven folytathatjuk munkánkat. Minden eddig elérhető szakunk megmarad, s további új szakok működtetése várható. Óriási mérföldkő ez nem csak Campusunk, hanem a város, továbbá a régió, a 2002 óta világörökségi területként ismert Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj életében is. Az eddigi törekvések üzenetei és eredményei teremtettek alapot a jogutódlással létesülő Tokaj-Hegyalja Egyetem számára. Nyolc közös esztendő Egerrel, előtte 13 esztendő Miskolccal, összesen 164 esztendő tanítóképzési múlt, a rövidesen 500 éves Pataki Kollégium, valamint ennek előzménye, a Mátyás király idejében is kimagasló színvonalon működő plébániai iskola – melyről a magyar neveléstörténet egyetlen ilyen jellegű középkori dokumentuma, a később egri és esztergomi érsek, Szalkai László iskolás jegyzeteinek fennmaradt kötete, az ún. Szalkai-kódex tudósít minket – mind-mind segít értelmezni a Tokaj-Hegyalja Egyetem születését, misszióját, értékteremtését a térség fejlesztése érdekében. Végtelenül hálásak vagyunk ezért az Eszterházy Károly Egyetemnek. A jó kapcsolatot továbbra is szeretnénk ápolni, szakmai együttműködésekkel megerősíteni.
Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy a Comenius-közösség köszönetét fejezze ki az Eszterházy-közösségnek, s e köszönetet rektor asszony számára most jelképesen egy csokor virág formájában nyújtsam át!”

Bódisz Attila beszámolója

 

Feltöltő

Fel