Tehetség Program pályázatból élménydús kirándulás

Élménydús kirándulásban volt részük az elmúlt héten a Carolina óvodába járó Süni csoportos gyerekeknek az NTP-OTKP-20-0068 – Nemzeti Tehetség Program keretén belül. Szép, napsütéses időben indultunk útnak autóbusszal a reggeli órában. Amikor megérkeztünk a helyszínre, először a Nagy-Milic Natúrpark Látogató Központ kiállítását tekintettük meg, amely Füzér Község szívében fekszik. A kiállításnak köszönhetően pedig lehetőségünk nyílt arra is, hogy megismerjük a község és a vár múltját, valamint a környék természeti és kulturális értékeit, hagyományait.

Az interaktív felületek segítségével végig járhattuk a település főbb nevezetességeit, megismerhettük azok történetét. Sőt, megtekintettük az eredeti, a vár ásatásai során előkerült edénytöredékeket, kályhacsempéket, használati eszközöket. Ezután elfogyasztottuk elemózsiánkat, majd elindultunk a várva várt túrára. Végig a történelmi játszótér pontjain mentünk felfedezni az Alsóvárat. Ahogy haladtunk előre, láttuk a szemünk elé táruló várat, miközben megcsodáltuk a természet szépségeit, élveztük jó levegőt, a madarak csivitelését. A túra végén megebédeltünk, majd fagyiztunk. A pihenő után a játszótéren levezettük a kirándulás sok-sok élményét. Tartalmas és maradandó emlékekkel teli kirándulásról tértünk haza.

Feltöltő

Fel