1896. április 6. és 15. között, Athénban rendezték meg az első újkori olimpiai játékokat. Ezek hatodik versenynapján, egy kiváló magyar sportoló, az akkor 18 éves Hajós Alfréd, 100 és 1200 méteres gyorsúszásban, megszerezte hazánk első olimpiai győzelmeit. Ezzel beírta nevét a magyar sporttörténelembe.

Előzmények:
Az olimpiák bölcsője az ókori Görögország földjén ringott, a játékokat a Peloponnészoszi-félszigeten fekvő Olümpiában Kr. e. 776-tól 393-ig négyévente rendezték meg. Pierre de Coubertin báró, az újkori olimpiai mozgalom atyja az 1880-as években elhatározta, hogy újjáéleszti az ókori játékokat. Lelkes szervező munkájának köszönhetően 1894 júniusában megalapították a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, majd kitűzték az első modern játékok időpontját és helyszínét: 1896, Athén. Az első olimpia majdnem elmaradt a gyengélkedő görög gazdaság miatt, végül a dúsgazdag üzletember, Georgiosz Averoff pénzéből sikerült megrendezni a versenyeket.

Az első újkori olimpia
1896. április 6-án, a görögök nemzeti ünnepén nyitotta meg I. György király az athéni ötkarikás játékokat. Az első újkori olimpián 14 nemzet vett részt, 241 férfi versenyzővel, kilenc sportágban (torna, tenisz, lövészet, súlyemelés, birkózás, atlétika, úszás, vívás, kerékpározás), 43 versenyszámot rendeztek meg.

A magyar csapat 7 sportolóval képviseltette magát és nem is akárhogyan! Hajós Alfréd két aranyérmet is nyert, 100 és 1200 méteres gyorsúszásban. Dáni Nándor ezüstérmes lett 800 méteres futásban, Szokolyi Alajos pedig bronzérmes 100 méteren. Kellner Gyula a maratoni távon állhatott fel a dobogó harmadik fokára, míg Tapavicza Momcsilló tenisz egyesben lett bronzérmes.

A magyar küldöttség 2 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzéremmel zárt, ezzel a 6. helyen végzett az éremtáblázaton, az élen az Egyesült Államok 11 arannyal, eggyel megelőzve a házigazda Görögországot.

Az első olimpián még ezüstéremmel jutalmazták az első helyezettet. Összesen 122 érmet osztottak ki, ebből Görögország 46-ot, az Egyesült Államok 20-at, Németország 13-at, Franciaország 11-et, Nagy Britannia 7-et, Magyarország és Dánia 6-6-ot, Ausztria 5-öt, Svájc 3-at és Ausztrália 2 érmet szerzett.

A nevezetes nap:
125 évvel ezelőtt, április 11-én, azon a tavaszi reggelen, a tenger hőmérséklete alig haladta meg a 10 Celsius fokot. A mai szokással ellentétben az úszóversenyeket nem medencében, hanem a Zea-öböl hullámai között rendezték meg. A sportolókat gőzhajók vitték ki a rajtvonalhoz. A hideg miatt faggyúval kenték be őket, de ez sem bizonyult elégnek. „A legnagyobb küzdelmet nem az ellenfeleimmel, hanem a tengeren feltornyosuló négyméteres hullámokkal és a rettentően hideg, 10-12 Celsius-fokos vízzel kellett megvívnom” – nyilatkozta később Hajós Alfréd. A 100 méteres gyorsúszásban végig tartotta első helyét és 1 perc 22,2 másodperces időeredménnyel megszerezte az első olimpiai érmet Magyarországnak. Bár nagyon fázott, újból bekente testét faggyúval és a sűrű program miatt az 500 méteres távot kihagyva, 1200 méteren indult újra. Tetemes előnnyel, 18:22,1 perces időeredménnyel nyert, megelőzte még a hazai vizeken versenyző görögöket is.

Az eredményhirdetésnél a zenekar az osztrák himnuszt kezdte el játszani, mire a magyar sportolók teli torokból énekelni kezdték a magyar Himnuszt. Az anekdota szerint Konstantin görög trónörökös a második érem átadása során németül azt a kérdést intézte a bajnokhoz, hogy hol tanult meg ilyen jól úszni, mire a fáradt, átfagyott és zavarban lévő fiatalember – nagy derültséget keltve szavaival – csak ennyit tudott válaszolni: „A vízben, Felség.” Állítólag I. György király (ur. 1863–1913) legidősebb fia titulálta először „magyar delfinnek” Hajós Alfrédot, akit később a hazai és nemzetközi sajtó egyaránt ezen a néven emlegetett.

Hajós Alfréd életútja:
Budapesten, 1878. február 11-én, Guttmann Arnold néven született, szegény izraelita családba, Guttmann Jakab és Löwy Rozália gyermekeként. Csupán 13 éves volt, amikor édesapja a Dunába fulladt. A családi tragédiát követően fordult az úszás felé. A Markó utcai reáliskola elvégzése után a Műegyetemen szerzett diplomát. Az egyetemi évek előtt is aktívan sportolt, 1895-ben és 1896-ban megnyerte Bécsben a nem hivatalos úszó Európa-bajnokságot, így lett esélye kijutni az első újkori olimpiára 1896-ban. Nem volt könnyű dolga: hazai versenymedence híján a Rudas Gyógyfürdő 27-28 fokos vizében volt kénytelen edzeni. Ezután Iszer Károlynak, a Magyar Torna Club elnökének a támogatásával, valamint egyeteme engedélyével, 18 évesen ott lehetett az olimpián.

1897-ben, 19 éves korában befejezte úszópályafutását. Áttért a tornára, majd a labdarúgásra, 1901-ben és 1902-ben tagja volt a bajnokcsapatnak, s 1902-ben az első magyar labdarúgó válogatottnak is. A kivételes testi, szellemi és erkölcsi értékeket megtestesítő, rendkívüli emberben, remek tollú újságírót is tisztelhettünk: 1903-1904-ben a Sportvilág szerkesztője volt, majd 1904-től 1908-ig a Pesti Napló Sportrovatának vezetőjeként munkálkodott.

1904-ben visszavonult az aktív sportolástól, építésztervezőként dolgozott Alpár Ignác, majd Lechner Ödön irodájában, később Villányi Jánossal közösen önálló irodát tartott fenn. 1924-ben Lauber Dezsővel készített stadionterve ezüstérmet nyert az olimpiai művészeti versenyeken Párizsban, úgy, hogy az aranyérmet nem ítélték oda. (Szellemi olimpiai versenyeket 1912 és 1948 között rendeztek.) Alkotásai az eklektikától, illetve a szecessziótól a modern formák alkalmazásáig terjednek. Az általa tervezett és ma nevét viselő margitszigeti fedett Sportuszodát, melyet 1930 decemberében adtak át, a vasbeton-szerkezet lehetőségének merész kihasználása, korszerű tér-és homlokzatformák jellemzik. Ő építette többek között az újpesti Megyeri úti sporttelepet, a debreceni Arany Bika szállodát, a győri versenyuszodát. 1945 után a Vajdahunyadvár, a Tőzsdepalota és több más középület helyreállítási munkálatait vezette.

1955. november 12-én halt meg Budapesten. Életútja tökéletesen példázza hitvallását, mely a test és lélek közti harmóniát állította középpontba.

Vitányi Ildikó beszámolója